Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Világméretű összefogás indult a Notre Dome újjáépítése kapcsán, Magyarországról elsőként az MSZP-s vezetésű Szeged városa ajánlott segítséget az európai kereszténység szimbolikus kegyhelyének megmentéshez, közben Orbán Viktor Európa főkereszténye hallgat.

Emmanuel Macron francia miniszterelnök tegnap jelentette be, hogy azonnal nemzetközi alapot nyitnak a durva tűzkárokat szenvedett, ikonikus székesegyház újjáépítésére, nem sokkal később pedig meg is került a projekt első komoly mecénása: Francois-Henri Pinault francia milliárdos közölte, hogy 100 millió eurót adományoz a célra.

Magyarországról elsőként az MSZP-s Botka László által vezetett Szeged mozdult meg, a város önkormányzata tízezer eurót ajánl fel a francia fővárosnak. Az önkormányzat közleménye szerint száznegyven éve Párizs segítséget nyújtott a nagy árvíz után Szeged újjáépítéséhez, most az európai szolidaritás jegyében Szeged segít Párizsnak.

A 10 ezer eurós adomány mellett Szeged adománygyűjtést is indít, a párizsi Notre-Dame székesegyház újjáépítéséhez nyújtott hozzájárulásokat a Szeged Város Közösségéért Közalapítvány számlájára várják.

Segítő szándékát jelezte már Japán is. Yoshihide Suga kabinetminiszter egy keddi sajtótájékoztatón azt mondta, a japán kormány kész támogatást nyújtani a székesegyház újjáépítéséhez, ha a francia kormány erre kéri. Sorra születnek meg a felajánlások az európai kereszténység 850 éves kegyhelyének megmentésér, világmárkák, milliárdosok és kormányok ajánlanak segítséget.

Közben a magát az európai kereszténység első számú védelmezőjének beállító Orbán Viktor hallgat, nemhogy támogatást, de még egy részvét kifejező levelet sem fogalmazott meg a magyar miniszterelnök az európai kereszténységet ért évszázados katasztrófa kapcsán.

Sajnos a propaganda média nem fog tényszerűen beszámolni arról, hogy Orbán csak akkor keresztény, amikor a politikai érdekei kívánják, ha az európai kereszténységet tényleg tragédia éri, akkor a miniszterelnök hallgat, ezért kérjük oszd meg ezt a posztot, hogy mindenki lássa: Orbán nem segít, ha baj van.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here