Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

„Jelenleg is folyik az Egyesült Államok külügy-, valamint az igazságügyi minisztériumában az Orbán Viktor, több családtagja és szűk baráti köre elleni korrupciós vizsgálat” – mondta legújabb videoadásában Radványi Miklós, az USA-ban élő magyar származású külpolitikai és nemzetbiztonsági szakértő- szúrta ki a Hírklikk

Radványi Miklós a pár héttel ezelőtt indított, heti rendszerességgel jelentkező videosorozatának elsődleges célközönsége a külföldi, főként amerikai magyarok, közülük is azok, akik még ugyan beszélik a nyelvet, érdeklődnek is a magyar ügye iránt, de nagyon nehezen jutnak valós információkhoz a kormány médiatúlsúlya, illetve a hozzájuk is eljutó közmédia egyoldalúan kormánypárti beállítottsága miatt.

Az magyar származású amerikai elemző többek között arról is beszélt a mostani videójában, hogy bíróságok, a média és a gazdaság, ezen belül a korrupció helyzetét elemezve  arra jutott, hogy „a jogállamiság és a demokratikus intézmények lebontása folyamatosan és szisztematikusan zajlik”, s az Orbán által emlegetett illiberális demokrácia azt jelenti, hogy nincs már demokrácia Magyarországon.

„Vagy van demokrácia vagy nincs; akármilyen jelzőt teszünk elé, nyilvánvaló, hogy az a demokrácia csorbítását, csonkítását jelenti” – szögezi le Radványi Szerinte ha a helyzet sokáig így folytatódik, akkor Magyarország egy nagyon mély szakadékba zuhanhat.

A poszt a felhívás után folytatódik

Lemarad a valódi ellenzéki hírekről? Iratkozzon fel a hírküldőnkre, kezdésnek kattintson ide Facebook üzenetküldéshez, majd kövesse az utasításokat (ha vannak). A felugró chat ablakban ha alul megjelenik az „Indítás” gomb megnyomása után írja be, hogy „szia” és küldje el nekünk. (épp, úgy ahogy Facebookon valakire ráír).

Amúgy a jobbközép értékeket követő washingtoni Frontiers of Freedom elnökhelyettesként is tevékenykedő Radványi úgy érzi, „figyelmeztetni kell arra, hogy a helyzet tarthatatlansága miatt el kell gondolkodni azon, milyen formában lehet törvényes körülmények között ellenzéki csoportokat felállítani, amelyek eredményesen tudnak szembeszállni Fidesszel a 2022-es választásokon”

A 13 perces adásban Radványi a demokratikus jogállamiság lebontásának az orbáni útját is felvázolja. Orbánék 2011-ben új alkotmányt alkottak, amely valójában megszüntette a bíróságok önállóságát, megnyirbálta vagy visszavette a szabadságjogokat, a többi között a média elfoglalásával a véleménynyilvánítás, a szólás és az információhoz való jutás szabadságát, s úgy rátelepedett a gazdaságra, hogy Magyarországon ma már csak a Fidesz és a kormány, s persze Orbán áldásával lehet vállalkozni .

Külön kitér a gazdaság helyzetéről szóló részben arra, hogy ugyan az alaptörvény értelmében a gazdaság „az érékteremtő munkán és a vállalkozás szabadságán alapszik,…de ez utóbbi nem létezik, mert minden pályázat a Fidesz, a kormány, s ezen belül Orbán szűk családi és baráti köre hatáskörébe tartozik, a nyertesek például Orbán barátja, Mészáros Lőrinc, illetve veje Tiborcz István.

Radványi emlékeztet arra: „jómagam, az intézetemen keresztül szintén kezdeményeztem korrupcióellenes eljárást személyesen Orbán Viktor, több családtagja és szűk baráti köre ellen. Jelen pillanatban az USA külügy- és igazságügyi minisztériumában van az ügy, s a vizsgálat folytatódik” – közölte videoadásában.

A Fidesz-propaganda médiája nem fog beszámolni arról, hogy nemzetközi korrupciós vizsgálat folyik az USÁ-ban az Orbán-kormány ellen, ezért kérjük oszd meg ezt a posztot Facebookon, hogy más is lássa!

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here