Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Legalább nyolc robbantásos merénylet történt húsvétvasárnap, a dél-ázsiai szigetországban Srí Lankán. Többek közt három katolikus templomban és négy szállodánál követtek el pokolgépes merényletet. A támadássorozatot eddig semmilyen szervezet sem vállalta magára.

A rendőrségre hivatkozó források szerint jelenleg legalább 156 halottról tudni, akik közül 35 külföldi, és több mint 400 sérült is van.  A 444 azt írja, hogy a magyar külügyminisztérium tájékoztatása szerint jelenleg nincs információ arról, hogy magyar érintettje lenne a támadásoknak.

Vasárnap kora délelőtt szinte egyszerre történt hat merénylet. Az ázsiai szigetország fővárosban, Colombóban a Szent Antal templomot, és három luxusszállodát támadtak meg. A Colombótól 30 kilométerre északra fekvő Negombo Katuvapitijai Szent Sebestyén-templomában és a 250 kilométerrel keletre lévő Batticaloa egyik templomában volt detonáció a húsvéti szertartás idején.

A hetedik robbanás órákkal a többi után a főváros egyik peremkerületében, Dehivelában, egy kisebb szállodában történt. Itt legalább két ember meghalt. Valamivel később egy másik colombói külvárosban egy lakóövezetben robbant bomba. Egyes hírek szerint ezt a két utóbbi merényletet az első hat robbantás felelősei követték el, menekülés közben.

Ranil Vikremeszinghe miniszterelnök összehívta az ország biztonsági tanácsát, és a szigetországban kijárási tilalmat rendeltek el. A BBC riporterének egy meg nevezett miniszteréiumi forrás azt mondta, hogy semmilyen előjele nem volt a merényletsorozatnak, a hírszerzésnek sem voltak előzetes információi.

Érdekesség, hogy a 21 milliós Srí Lanka többségében buddhista vallású, a katolikusok arányát 6-8 százalékra teszik. Utóbbit egyaránt gyakorolják szingalézek és tamilok is. Ez sokaknak nem tetszik, ahogy az sem, hogy a katolikusok támogatják azokat a nemzetközi vizsgálatokat, amik feltárnák, hogy a Srí Lanka-i hadsereg tagjai milyen háborús bűnöket követtek el a tamilok ellen az 1972 és 2009 között zajló polgárháborúban.

Tehát nem kizárható, hogy a terror támadás indítéka belpolitikai.

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here