Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Pálinkás József az ATV Egyenes Beszéd című műsorának volt a vendége, ahogy az egykori fideszes miniszter és a Fidesz közeli Professzorok Batthányi körének vezetője kifejtette, többek között, hogy Orbán Viktor hamarosan nem fog tudni kormányozni.

Pálinkás József az ATV-nek adott riportban elmondta, amikor politikai államtitkár, majd miniszter volt az első Orbán-kormányban, azt azért vállalta, mert azt látta, hogy annak a harmincas éveiben járó generációnak, amelyik megnyerte a választást, nekik, a 40-es éveikben járóknak segíteni kell az érdemi, szakmai munkában és ez szerinte folyt is akkor a minisztériumokban, kormányban.

Kifejtette, ma máshogy mennek a dolgok, amit problémásnak tart, mivel „ha egy kormány elszakad azoktól a szellemi műhelyektől, ahol megfogalmaznak elképzeléseket, nem fog tudni kormányozni, mert mindent nem tud megmondani egy-két ember”.

Pálinkás beszélt arról is, hogy még a Magyar Tudományos Akadémia elnökeként volt egy beszélgetése Orbán Viktorral, amikor arra kérte a miniszterelnököt, ne hajtsák végre az erős központosítást az oktatásban.

Elmondta, azt tanácsolta Orbánnak, hogy írják bele a törvénybe, hogy az állam is lehet iskolafenntartó, így azok az önkormányzatok, melyek nem bírják fenntartani az iskolákat, átadhatnák őket az államnak, amely egy kicsit több pénzt beletéve, szebbé, jobbá tehette volna az intézményeket. Pálinkás hozzátette: Orbán akkor érvelt vele szemben, de úgy tűnik, egyikük sem tudta a másikat meggyőzni az igazáról.

A poszt felhívás után folytatódik

Lemarad a valódi ellenzéki hírekről? Iratkozzon fel a hírküldőnkre, kezdésnek kattintson ide a Facebook oldalunkra, majd a borító kép alatt, kattintson az „Üzenetküldés” gombra, (tehát épp, úgy ahogy Facebookon valakire ráír). A felugró chat ablakban ha alul megjelenik az „Indítás” gomb megnyomása után írja be, hogy „szia” és küldje el nekünk.

 

A Tudományos Akadémia Palkovics Lászlóval való tárgyalásaira és a kutatóhálózatokra vonatkozó kérdésekre Pálinkás elmondta, másképp kell irányítani egy gyárat és egy kutatóintézetet, ő ezért kifogásolta, ami történt. Mint mondta, a kutatóintézetek működtetéséhez szükséges apparátus jelenleg az MTA-nál van meg, ugyan ez felállítható máshol is, de az egy hosszú folyamat lenne.

Elmondta azt is, hogy egy kutatást nem lehet úgy irányítani, mint például egy útépítést, mert utóbbinál, ha kimennek ellenőrizni és mondjuk csak a feléig van aszfalt, akkor egyértelmű, hogy valamit nem csináltak meg, ezzel szemben egy kutató, ha tud egy jobb megoldást, eltér az eredeti tervtől és ha ilyenkor egy hozzá nem értőt küldenek ki ellenőrizni, az azt mondhatja, hogy adják vissza a pénzt, mert nem a kutatási terv szerint dolgoznak, miközben a professzor szerint ilyenkor alakulnak ki az igazán nagy dolgok.

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here