Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Na erre mondják, hogy a hülyének is megéri: a 2014-ben indult egyik bizniszpárt elnöke 20 millió államtól felvett közpénzzel nem tudott elszámolni, de semmi gond mert a bíróság ezért jogerősen 300 ezret forintra büntette. Hát így lehet 19 millió 700 ezret keresni. 

Közel 20 millió forintot kísérelt meg igazolni fiktív számlákkal egy 2014-ben alapított kamu párt elnöke – közölte az ügyészség. A 37 éves férfi az alapításától, 2014. január 7-étől elnöke volt egy politikai pártnak. A párt a parlamentbe jutáshoz szükséges küszöböt nem érte el, pedig a választásra a Magyar Államkincstártól 149 millió forint támogatást kapott.

Az elnök ebből az összegből közel 20 millió forinttal nem tudott elszámolni, ezért egy külföldi cég nevében kiállított, fiktív számlákat állított be a párt könyvelésébe, és az Állami Számvevőszék felé valótlan nyilatkozatot tett.

A férfi ellen a Budapesti IX. Kerületi Ügyészség költségvetésből származó pénzeszközökkel kapcsolatban előírt elszámolási kötelezettség elmulasztásának bűntette miatt nyújtott be vádiratot a Pesti Központi Kerületi Bíróságra. A bíróság által tartott előkészítő ülésen a vádlott a bűncselekmény elkövetését beismerte, és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról.

Lemarad a valódi ellenzéki hírekről? Iratkozzon fel a hírküldőnkre, kezdésnek kattintson ide a Facebook oldalunkra, majd a borító kép alatt, kattintson az „Üzenetküldés” gombra, (tehát épp, úgy ahogy Facebookon valakire ráír). A felugró chat ablakban ha alul megjelenik az „Indítás” gomb megnyomása után írja be, hogy „szia” és küldje el nekünk.

 

A bíróság a vádlott bűnösséget beismerő nyilatkozatát elfogadta, és nyomban ítéletet hirdetett:

a pártelnököt 300 ezer forint pénzbüntetésre ítélte, amelyet meg nem fizetése esetén 300 napi szabadságvesztésre kell átváltoztatni.Az ítélet jogerős.

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here