A 83 éves korában elhunyt amerikai színész, Ken Kercheval legismertebb szerepe Cliff Barnes volt a Dallas című amerikai szappanoperában: 14 szezonon át alakította az olajmágnás karakterét, aki fő ellenfele volt a Larry Hagman által megformált Jockey Ewingnak.

Az indianai Wolcottville-ben született színész a szintén indianai Clintonban nőtt fel. Édesapja orvosként, édesanyja pedig nővérként dolgozott. 1962-ben debütált a Broadwayn, és több színjátékban is alakított.  Sokáig aktívan folytatta színészi tevékenységét, bár a Dallason kívül nem kapott túl hálás szerepeket egy sorozatban vagy filmben sem. Az üzlet terén többek közt pattogatott kukorica-üzemmel próbálkozott, de rendszerint csőddel végződő vállalkozásaival csak adósságállományát növelte. Három sikertelen és válással végződő házassága után jelenleg nőtlen.

Kercheval a hatvanas évektől színészkedett, kezdetben Broadwayen is vállalt szerepeket, valamint számos filmben is feltűnt. A Dallas előtt szerepelt olyan sorozatban is, mint a Kojak. Az igazi ismertséget viszont a CBS-en futó Dallas hozta meg a számára. Hagman mellett ő volt az egyetlen színész, aki 1978 és 1991 között futó sorozat minden évadában szerepelt, az 357 epizódból 342-ben. Sőt, az 1996-os filmverzióban, valamint a TNT-féle 2012-2014-es verzióban is szerepelt.

Kerchevalt eredetileg Jock Ewing házasságon kívüli fiának, Ray Krebbsnek a szerepére választották ki, de aztán a forgatás idejére előrelépett, és egy fontosabb szerepet bíztak rá. A pletykák arról szóltak, hogy Kercheval színészkollégájával, a Jockey Ewingot alakító Larry Hagmannal a való életben is vetélytársak voltak, s Hagman szorította háttérbe Kerchevalt. A valóságban viszont nagyon jó, kiegyensúlyozott szakmai és baráti kapcsolat volt közöttük. Hagman másokkal ellentétben nagyon tehetséges színésznek tartotta Kerchevalt.

Túlélt egy súlyos tüdőrákot, az egészségi állapota már stabilizálódott. Kercheval a Kalifornia állambeli Grand Hillsben élt, de Indiana államban is volt egy háza.

 

Lemarad a valódi ellenzéki hírekről? Iratkozzon fel a hírküldőnkre, kezdésnek kattintson ide Facebook üzenetküldéshez, majd kövesse az utasításokat (ha vannak). A felugró chat ablakban ha alul megjelenik az "Indítás" gomb megnyomása után írja be, hogy "szia" és küldje el nekünk. (épp, úgy ahogy Facebookon valakire ráír).

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here