Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Még 2015-ben Szécsény város fideszes polgármestere az önkormányzat alagsorában található szervert lekapcsolta ezzel elérhetetlenné tette többek között a helyi rendőrség, kormányhivatal és járáshatóság és a központok között a kommunikációt. A rendkívül furcsa bűncselekményben most született ítélet.

Pénzbüntetésre ítélte a Balassagyarmati Járásbíróság Stayer Lászlót, mert 2015 nyarán lekapcsolta a város internetszervereit. Szécsény fideszes polgármesterének 1 millió 250 ezer forint büntetést kell fizetnie közérdekű üzem működésének a megzavarása miatt.

A vádirati tényállás szerint Stayer 2015 július 6-án  magához vette az önkormányzati épület alagsori helyiségében lévő szerver szoba kulcsát, majd az ott elhelyezett, működő szerver áramellátását ellátó kismegszakítókat szándékosan lekapcsolta. Ezzel megszakította a Szécsény Város Önkormányzata tulajdonában lévő – de egy internetszolgáltató által üzemeltetett – szélessávú Internet-hálózat működését.

Emiatt kilenc óra hosszára megszűnt a Nemzeti Távközlési Gerinchálózat távközlési adatforgalma Szécsényben. Ezáltal megbénult a Szécsényi Rendőrkapitányság informatikai rendszere, a Nógrád Megyei Kormányhivatal Szécsényi Járási Hivatalának a működése. A Szécsényi Katasztrófavédelmi Örs és az Országos Mentőszolgálat csak rádión kapta meg a riasztásokat, valamint leállt a Szécsényi Közös önkormányzati Hivatal informatikai rendszere, továbbá az e-MultiCoop Szövetkezet internetes adatforgalma is, mely jelentős zavart okozott a közintézmények, közhivatalok működésében.

A bíróság a pénzbüntetés napi tételeinek számát a bűncselekmény súlyához igazodóan 250 napban határozta meg. A bíróság enyhítő körülményként értékelte, hogy Stayer büntetlen előéletű volt, és a bűncselekmény elkövetése óta hosszabb idő eltelt. De enyhítő körülmény volt az is, hogy a férfi kiskorú gyermekei eltartásáról gondoskodik.

Maradjunk annyiban, hogy ez egy roppant furcsa bűncselekmény és fájóan hiányzik a magyarázat, hogy vajon mi visz rá egy polgármestert, hogy lekapcsoljon egy alagsorban lévő szervert és ezzel pl. elérhetetlené tegye többek között a nyomozóhatóságot, a járási hivatalt vagy épp a kormányablakot?

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here