Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Orbán Viktor bár már 4 ciklusos miniszterelnök, de soha nem tudta azt elérni, hogy annyira komolyan vegye bármelyik USA elnök, hogy hivatalosan is találkozzanak. Pedig mindent megtett ennek érdekében. Most az elvileg nagy szövetségese Donald Trump is beégette és inkább Szlovákia miniszterelnökével tárgyal a térségből.

Washingtonba utazik Peter Pellegrini szlovák miniszterelnök, és ott Donald Trumppal is találkozik, írja az Új Szó. A két politikus a gazdasági és védelmi együttműködésről tárgyal majd.

A magyar kormány is tárgyalt a védelmi egyezmény újrakötéséről, és meg is egyezett arról, de hazánkat az USA nem kezelte a legfelsőbb szinte, így Mike Pompeo és Szijjártó Péter külügyminiszterek tárgyalták le a kérdést.

Amerikai cégek 23 ezer munkavállalót foglalkoztatnak Szlovákiában, és Szlovákiának az USA a 10. legjelentősebb exportprtnere. Trump és Pellegrini a védelmi együttműködés keretében a szlovák fegyveres erők korszerűsítésének kérdését is érintik a tárgyalás során. A szlovák NATO-tagsággal járó kötelezettségekkel összefüggésben a védelmi kiadások növelésének témája is terítékre kerül.

A poszt a felhívás után folytatódik

Lemarad a valódi ellenzéki hírekről? Iratkozzon fel a hírküldőnkre, kezdésnek kattintson ide a Facebook oldalunkra, majd a borító kép alatt, kattintson az „Üzenetküldés” gombra, (tehát épp, úgy ahogy Facebookon valakire ráír). A felugró chat ablakban ha alul megjelenik az „Indítás” gomb megnyomása után írja be, hogy „szia” és küldje el nekünk.

Orbán Viktor évek óta igyekszik kétoldalú találkozón tárgyalni Trumppal, de nem jut be az elnök dolgozószobájába.

A lap emlékeztet, Barack Obama 2013 novemberében fogadta Robert Ficót, George W. Bush elnök öt évvel korábban Ivan Gašparovičot. 2006 márciusában Mikuláš Dzurinda, 2005 márciusában Pavol Hrušovský, a parlament elnöke, 2003 áprilisában Rudolf Schuster akkori köztársasági elnök tett látogatást a Fehér Házban, míg Orbán Viktort még soha nem fogadta amerikai elnök.

Nos a Fidesz média nem fog beszámolni arról, hogy az USA elnök sokkal komolyabban veszi a térségből a szlovák miniszterelnököt, mint Orbán Viktort ezért kérjük oszd meg ezt a posztot Facebookon, hogy mindenki lássa Orbán a nemzetközi porondon súlytalan.

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here