Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Bár 2018-at a Fidesz a népesedés politika jegyében a családok évének minősítette és azóta már mindent megígértek, csak hogy több gyermek szülessen a Központi Statisztikai Hivatal tényszámaiból azt lehet kiolvasni, hogy totális kudarcot vallottak, nem hogy több gyermekáldás lett volna, de tovább nőt a népesség fogyása.

Az előzetes adatok szerint 2019 első két hónapjában a születések száma 5,1 százalékkal kevesebb, a halálozásoké 11 százalékkal több volt, mint 2018 azonos időszakában – közölte a Központi Statisztikai Hivatal, amit a 444 szúrt ki. Így a természetes fogyás 36 százalékkal (!!!), 3230 fővel nőtt 2018 január–februárjához képest.

2019 februárjában az élveszületések száma 4,7 százalékkal csökkent, a halálozásoké pedig 1,8 százalékkal nőtt az előző év azonos havi értékéhez képest. A 5695 fős februári természetes fogyás 10 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál.
2019. február

Összességében tehát az év első két hónapjában 13 891 gyerek született, ami 745-tel, 5,1 százalékkal elmaradt a 2018. január–februári születésszámtól. Januárban 5,4, februárban 4,7 százalékkal kevesebb volt az élveszületések száma az egy évvel korábbihoz képest.

 

A poszt felhívás után folytatódik

Lemarad a valódi ellenzéki hírekről? Iratkozzon fel a hírküldőnkre, kezdésnek kattintson ide a Facebook oldalunkra, majd a borító kép alatt, kattintson az „Üzenetküldés” gombra, (tehát épp, úgy ahogy Facebookon valakire ráír). A felugró chat ablakban ha alul megjelenik az „Indítás” gomb megnyomása után írja be, hogy „szia” és küldje el nekünk.

Az élveszületések számának csökkenése és a halálozások számának jelentős emelkedése miatt a természetes fogyás a 2018. január–februári 8985-tel szemben 12 215 fő volt, ami 36 százalékos növekedés.

Ezek a drámai számok azért mutatják a Fidesz népesedés politikájának a totális kudarcát, mert 2018 elvileg a családok éve volt, tehát ebben az évben a Fidesz főpolitikájának tekintette a gyermekáldások növekedését.

Nyilván a Fidesz-média nem fog beszámolni arról, hogy Orbánék mennyire felsültek ezért kérjük oszd meg ezt a posztot, hogy mindenki lássa Orbánék nem értenek a családokhoz.

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here