Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Több hírportál is beszámolt róla, hogy ma Szentendrén egy halálos balesetű közúti baleset történt két kocsi egymásnak frontálisan ütközött. Ám már a portálok csak rövidhírként számoltak be róla, hogy mentőseink igazi hőstettet hajtottak végre: visszahozták a halottnak hitt áldozatot. Ők Magyarország igazi hősei.

Csodával felérő fordulat történt a mai szentendrei halálosnak gondolt balesetben. Még a délelőtt során írták meg a hírportálok, hogy halálos közúti baleset történt Szentendrén:

Egy ember meghalt, három másik megsérült, amikor két autó frontálisan ütközött Szentendrén, a Szentlászlói úton. A két autóban négyen utaztak, egyikük a roncsok közé szorult, az életét már nem tudták megmenteni- írták a portálok

Ám pár órával az eset után egy újabb, csodával felérő hír jelent meg, sikerült egy hős mentős csapatnak újraéleszteni a halottnak hitt embert:

A 24.hu értesülését a rendőrség is megerősítette, hogy a helyszínre érkező mentőhelikopter személyzetének sikerült újraélesztenie az áldozatot, akinek életéről már korábban lemondtak a mentősök.

A poszt a felhívás után folytatódik

Lemarad a valódi ellenzéki hírekről? Iratkozzon fel a hírküldőnkre, kezdésnek kattintson ide a Facebook oldalunkra, majd a borító kép alatt, kattintson az „Üzenetküldés” gombra, (tehát épp, úgy ahogy Facebookon valakire ráír). A felugró chat ablakban ha alul megjelenik az „Indítás” gomb megnyomása után írja be, hogy „szia” és küldje el nekünk.

Ki merem jelenteni, hogy ezek a mentősök hősök és az ilyen kiváló embereknek kell Magyarország valódi példaképének lennie, akik elhivatottan a legreménytelenebb helyzetben sem adják fel, harcolnak és küzdenek értünk.

Minden tiszteletünk az Övék és csak elismeréssel lehet szólni róluk.

De azért azt hagy jegyezzem meg, a rendszert ismerve meg is lesz a „méltó” megbecsülésük, kapnak majd 50 ezer forint jutalmat ezért, miközben Fideszék magukat év végén milliókra jutalmazzák. Pedig valahol az lenne az égben kiáltóan igazságos, ha ezeket az embereket, most ezeket a mentősöket becsülnénk meg jobban.

Oszd meg, ha szerinted is minden tisztelet ezeké a mentősöké!

 

 

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here