Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Nagy erőkkel terjed Facebookon egy fénykép, amibe igazából minden benne van, ami a mai magyar politikai kultúrát és a különböző pártok mentalitását hozzáállását jellemzi. Nagyon tanulságos.

Facebookra került fel az alábbi fénykép, ami egy önkormányzat által kihelyezett kampány plakátok elhelyezésére szolgáló hirdetőállványról készült. De igazából zseniálisan bemutatja, a mai magyar politikai kultúrát.

Az MSZP-Párbeszéd, a DK és a Momentum szépen ki tudta egymás mellé tenni a plakátjait, úgy hogy a szükséges mértéknél jobban nem ragasztottak a másikra és bár jól látható, hogy 4 hely van az oszlopon még is van egy párt, amelyik képtelen volt az üres helyre feltenni a hirdetését inkább megszegve a szabályokat telibe ragasztotta a többit.

Igen, hát ki más lett volna, ha nem a Fidesz. Az a párt, amelyik még a saját maga által alkotott, választási törvényekben lefektetett plakátozási szabályokat sem képes betartani. De ha még nem is lenne a törvényben, hogy másik párt plakátját nem lehet leragasztani, akkor is lehetne annyi önmérséklet bennük, hogy az üres helyre teszik ki a propagandájukat.

A poszt a felhívás után folytatódik

Lemarad a valódi ellenzéki hírekről? Iratkozzon fel a hírküldőnkre, kezdésnek kattintson ide a Facebook oldalunkra, majd a borító kép alatt, kattintson az „Üzenetküldés” gombra, (tehát épp, úgy ahogy Facebookon valakire ráír). A felugró chat ablakban ha alul megjelenik az „Indítás” gomb megnyomása után írja be, hogy „szia” és küldje el nekünk.

Dehát ők a viselkedni nem tudó Fidesz, akiknek mindent lehet és ez a kép pontosan megmutatja, hogy nekünk miből is van de nagyon elegünk:  ők odapiszkíthatnak folyamatosan a demokrácia asztalára, mindenféle következmények nélkül!

Nos kedves olvasónk, ha szerinted is ez a kép mindent elmond kicsiben arról, ahogy a Fidesz működik nagyban, oszd meg ezt a posztot, hogy mindenki lássa: ebből a politikai kultúrából nem kérnek a józan magyarok!

 

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here