Orbán bevándorló politikájának egyik nagyon fontos eleme volt a bevándorlási különadó. Ám az intézkedés totális csődöt mondott  egyetlen fillér bevétele nem volt az államnak a bevándorlási különadóból, ami hamarosan meg is szűnhet. A kormány ugyanis azt tervezi, hogy kivezet néhány kisadót, ezek sorában a teljes kudarcot eredményező bevándorlásit is– írta meg a Hirklikk

„Bevándorlási különadóban befizetés, bevallás beküldése a hatályba lépésétől 2019. április 15-éig nem történt”. Ezt a választ kapta a Hirklikk nevű hírportál a NAV sajtóosztályától az erre irányuló kérdésükre.

A teljes kudarcot vallott bevándorlási különadó, bár csak tavaly augusztus 25-én lépett hatályba, ám már máris meg is szűnhet.  A PM akkor azt kommunikálta, hogy az adófajta legfontosabb célja nem az adóbevételek növelése, hanem a tevékenység visszaszorítása.

A különadóból származó összes bevétel címkézett bevétel, azaz kizárólag határvédelmi feladatok ellátására használható fel… hát ebből sok határt nem fognak védeni, pedig 14 milliárd forintra számítottak ebből az intézkedésből.

A poszt a felhívás után folytatódik

Lemarad a valódi ellenzéki hírekről? Iratkozzon fel a hírküldőnkre, kezdésnek kattintson ide a Facebook oldalunkra, majd a borító kép alatt, kattintson az “Üzenetküldés” gombra, (tehát épp, úgy ahogy Facebookon valakire ráír). A felugró chat ablakban ha alul megjelenik az “Indítás” gomb megnyomása után írja be, hogy “szia” és küldje el nekünk.

A bevándorlási különadó bevezetéséről intézkedő jogszabály a kezdetekben nagy (média)visszhangot kapott, ami azonban igen gyorsan elhalt. Ahogy egyébként a jelek szerint maga az adónem is el fog tűnni.

Legalábbis így értesült Siewert András, aki Hirklikknek elmondta: „hallottunk olyan információkat, melyek szerint a kormány azt tervezi, hogy kivezet bizonyos különadókat, ezek sorában a bevándorlási különadót is”. Mint fogalmazott: „így oldják meg, hogy ne legyen nagy felhajtás az elhalása körül”.

Oszd meg Facebookon, hogy mindenki lássa pont annyi pénz jött be a bevándorlási kamuadóból, mint amennyire hatékony Orbán politikája: egy nagy nulla.

 

 

Lemarad a valódi ellenzéki hírekről? Iratkozzon fel a hírküldőnkre, kezdésnek kattintson ide Facebook üzenetküldéshez, majd kövesse az utasításokat (ha vannak). A felugró chat ablakban ha alul megjelenik az "Indítás" gomb megnyomása után írja be, hogy "szia" és küldje el nekünk. (épp, úgy ahogy Facebookon valakire ráír).

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here