Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Mindenkit megnyugtatunk, hogy mi is már halálosan unjuk ezt a „patkányozás” műbalhét és ma sem feltétlenül akartunk vele foglalkozni, de Lendvai Ildikó egy posztjában egy nagy igazságot mondott ki, hogy a Fidesz az utolsó, amelynek erkölcsi alapja van álszenten szörnyülködni ezért még közöljük ezt az írást, íme:

Hogy rossz, ami történt, az nem is kérdés. Amit tisztáznunk kell, az nem a kommunikáció (abban bárki hibázhat, én is szoktam), hanem az, mit gondolunk egymásról: Akárkire szavazol, nem vagy se patkány, se hazaáruló, legfeljebb nem értek egyet veled, vagy úgy vélem, bedőltél valaminek.

Kormányok, rendszerek jönnek-mennek (remélhetőleg ez is megy), de mi, jelenleg kilenc és fél millióan, maradunk. Valahogyan együtt kell élnünk. Ma a politikai frontok mögött két ethosz, két kultúra áll szemben egymással: az egyik az együttélés, a párbeszéd, az értelmes vita, az emberi méltóság tiszteletének kultúrája, a másik a megbélyegzésé, a megvetésé, a letaposásé. Ha mi is átlépünk az egyikből a másikba, akkor megadtuk magunkat, kitűztük a fehér zászlót talán legfontosabb és legnemesebb harcunkban.

Ezért:
1.Bár sokan mondják: a Fidesszel szemben csak az ő módszereikkel lehet felvenni a harcot, én azt hiszem, inkább egy másik társadalmi, politikai, morális alternatíva állításával. Ezért az, hogy ők ezerszer aljasabb kijelentéseket engednek meg maguknak, nem mentség, hanem villogó figyelmeztető lámpa: ne menj arra.

Amikor Pócs János leölt disznóra íratta egy ember nevét, nem azzal válaszoltunk. hogy mi meg egy másik disznóra az ő nevét írtuk fel. Amikor Bayer Zsolt patkányozik („az összes patkány sivalkodik, hogy a miniszterelnök megfenyegette őket”), amikor a más véleményen levőket „bűzlő végterméknek”, „drogos kis patkánynak”, „a sajnos az egyáltalán nem ideiglenesen hazánkban állomásozó balos-libsi kreténeknek”, „az emésztőgödör tetején úszkáló nagy darabnak”, „Soros György valaga körüli értelmiségnek” nevezi, akiknek alkalomadtán „szét kell verni a pofájukat”, akkor ezt nem stílustanácsadónak használjuk, hanem elriasztó példaként.

 

A poszt a felhívás után folytatódik

Lemarad a valódi ellenzéki hírekről? Iratkozzon fel a hírküldőnkre, kezdésnek kattintson ide Facebook üzenetküldéshez, majd kövesse az utasításokat (ha vannak). A felugró chat ablakban ha alul megjelenik az „Indítás” gomb megnyomása után írja be, hogy „szia” és küldje el nekünk. (épp, úgy ahogy Facebookon valakire ráír).

Amikor a Fidesz frakcióvezetője az ellenzékre mutatva „állatidomári képességeket”‘ várt a házelnöktől, nem terveztük ezt követendő normaként beíratni a házszabályba. Keményen visszavágni kötelező, utánozni tilos.

2. A felsoroltak miatt viszont a Fidesz az utolsó, amelynek erkölcsi alapja van most álszenten szörnyülködni. Egyetlen dologban persze igazuk van: amikor arról beszélnek, hogy náluk az ilyesmi nem maradna következmények nélkül.

Nem is. Bayer Lovagrendet kapott, Torgyánnal a féregirtó beszéde után lelkesen koalícióra léptek, a zsidózó patkányos mesét író Wass Albertet ájult tisztelettel tették az irodalmi Pantheonjukba és a tankönyveikbe.

3. Attól, hogy embereket nem patkányozunk, Budapesten a valódi négylábú patkányok még ott rohangásznak az utcán. Ne reméljék, hogy most már erről sem merünk beszélni.

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here