Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Óriási tömeg állt sorban Egeren a Dobó téren a város fideszes önkormányzata által osztott, fejenként két tő ingyen elvihető muskátliért – számolt be az Egri Ügyek. A fotón jól látszik, hogy a várakozók a két sorba rendeződnek. Habis László polgármester személyesen is osztotta a barkácsboltban 199 forintért megvásárolható virágokat.

Minden jel szerint Fideszék lecserélték az ingyen a kampányban szokásos ingyen krumpli osztást muskátlira és erre is hatalmas az érdeklődés. Virágzik a muskátli-demokrácia.

Eger város önkormányzata közleményt is adott ki az újabb „csodás” Fidesz-lépésrő: „Eger Önkormányzata 2019-es költségvetésében is forrást különített el arra a célra, hogy természetbeni juttatással is segítse a helyi polgárokat.

Az elmúlt években a KSH adatai szerint jelentősen javultak a megélhetési feltételek, ám sokan szívesen veszik, ha a pénzbeni juttatások, vagy az önkormányzati intézményeink tevékenysége mellett a város melléjük áll egy-egy ajándékozási akcióval is”.

Az egyik ismert barkácsáruház mai ajánlata szerint a cserepes muskátli darabára 199 forint, még is hatalmas volt az ingyen muskátlira az érdeklődés.

A fényképet amúgy Márkus László készítette, amiről az Egri ügyek azt írja, a Dobó tér látható, valamint az a két óriási sorba rendeződő embertömeg, akik nem másért jöttek, mint két tő muskátliért, amint az önkormányzat ad a város polgárainak.

Nem ez az első esett, amikor fideszes önkormányzatok választások előtt valami ingyenes osztással rukkolnak elő, korábban a krumpli és a hagyma volt a sláger az ilyen akciókon, már ezt váltotta fel a muskátli.

 

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here