Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Az MTA elnökének előterjesztése mellett szavazott az Akadémia mai közgyűlésén Pálinkás József – ezt az MTA volt elnöke, az első Orbán-kormány minisztere mondta az ATV Egyenes beszéd című műsorában.

Pálinkás szerint nagyon borzolta a kedélyeket a fideszes Palkovics László innovációs és fejlesztési miniszternek a hétfői Magyar Hírlapban megjelent nyilatkozata, amely szerinte a közgyűlés reggelén megfogalmazott fenyegető üzenet volt, és fölbosszantotta a közgyűlést. Pálinkás szerint Palkovics interjújának hangneme is elfogadhatatlan, és butaságok is voltak benne.

A Fidesz egykori főprofesszora a műsorban beszámolt róla: a közgyűlésen Palkovics László röviden hozzászólt, de hozzászólásából nem derült ki, miért lenne szükség az általa kezdeményezett átalakításra, a közgyűlés nem ért egyet az intézethálózat önkényes átalakítására irányuló politikai szándékkal, és az elfogadott határozat kimondta: abban kényszer hatása alatt vesz részt, ha az Országgyűlés ebben az irányban módosítja az akadémiai törvényt.

Arra a kérdésre, hogy a közgyűlés által kemény szavakkal (kényszer, zsarolás) elítélt kormányzati nyomulásnak mennyire van híre a világban, Pálinkás József azt válaszolta: szinte mindenütt tudnak róla, hiszen több száz intézmény és világhírű tudós támogatja az Magyar Tudományos Akadémia álláspontját.

Pálinkás József arra is felhívta a figyelmet, hogy ha átalakítják a kutatóintézeti hálózatot, akkor több tízezer szerződést kell átírni, és nincs garancia arra, hogy ezeknek az átírásához pl. Brüsszel hozzájárul és minden uniós forrás be fog folyni.

Arra a kérdésre, hogy a kialakult helyzet bedönti-e a magyar tudományos életet, a volt MTA-elnök úgy válaszolt: lényegében igen. Szerinte iszonyú károkat okoz, hogy ebben a miliőben kell élniük az akadémikusoknak, ahelyett hogy kutatnának, dolgoznának. Hozzátette: az idősebbeknek frusztráció, a fiatalabbak azt nézik, hova mehetnének el.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here