Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Hogy, hogy nem, ahogy nincsen már országgyűlési választások és meg van a Fidesz harmadik kétharmada rögtön el is felejtette Orbán Viktor a nyugdíjasoknak utalni a karácsony és húsvét előtt szokásos 10 ezer forintnyi Erzsébet utalványt. Vélhetőleg ezért döntött úgy az MSZP sikerpolgármestere Botka László, hogy a szegedi nyugdíjasok megkapják ezt az összeget az önkormányzattól.

Ám a Fidesz nagyon kiborult ezen és közleményben reagált Botka László május elsejei bejelentésére, mely szerint minden nyugdíjas és iskolába felvételiző tízezer forintot kaphat -írja a hvg.hu.  Az MSZP-s polgármester a Szeged.hu-nak adott interjújában is beszélt tervéről, azt mondta, a város bevételei a vártnál magasabbak, ebből finanszíroznák a juttatást is.

„A Fidesz határozottan elutasítja és ellenzi, hogy Botka László a lakossággal fizettesse meg saját lustaságát, gyávaságát és azt, hogy lélegeztetőgépre kapcsolta Szegedet”.– reagált a szegedi Fidesz alelnöke, Tápai Péter

Megszólalt az ügyben Bartha László egykori  fideszes polgármester is, aki idén ősszel ismét megmérettetné magát, ő úgy gondolja, Botka „aljas és számító módon, plusz szavazatokban reménykedve” tett felelőtlen ígéretet.

A poszt a felhívás után folytatódik

Lemarad a valódi ellenzéki hírekről? Iratkozzon fel a hírküldőnkre, kezdésnek kattintson ide Facebook üzenetküldéshez, majd kövesse az utasításokat (ha vannak). A felugró chat ablakban ha alul megjelenik az „Indítás” gomb megnyomása után írja be, hogy „szia” és küldje el nekünk. (épp, úgy ahogy Facebookon valakire ráír).

„Úgy gondolja, hogy egy közepes mértékű hétvégi bevásárlás áráért újra tömegesen Önre voksolnak majd? Ennyit ér Önnek egy szavazat? Tízezer forintot? Mit gondol a szegedi polgárokról, Polgármester Úr? Ennyire ostobának és olcsónak tartja az embereket? Azt hiszi, tízezer forintért cserébe hajlandóak leszünk szemet hunyni az Ön tizenhét esztendeje tartó semmittevése, látszatpolitizálása felett? Nem leszünk hajlandóak. Júdáspénzre nincs szükségünk”  – olvasható a Fidesz közeli Tisza Koalíció polgármester-jelöltjének Júdáspénz című Facebook-bejegyzésében.

A helyi televízió műsorában Botka arról beszélt, nem egyszeri juttatásról döntenek a következő közgyűlésen, hanem minden évben megkapnák a pénzt az erre jogosultak. Tehát Botka visszaadja a nyugdíjasoknak, amit Orbán a választások után már elfelejtett. Érthető miért borult ki a Fidesz.

A Fidesz-propaganda médiái nem fognak beszámolni arról, hogy Szegeden a Fidesz nagyon ideges, mert az MSZP-s polgármester odaadja a nyugdíjasoknak azt a pénzt, amit Orbán már a választási győzelem után nem ad.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here