A CNN a Trump–Orbán-féle vezetés hasonlóságairól ír, és arról, az amerikai elnök igyekszik olyan antidemokratikus vezetőkkel találkozni, akikkel Barack Obama korábbi elnök gyakorlatilag befagyasztotta a kapcsolatait. Így a világ legismertebb hír TV-jének összeállításában Orbán és Kim Dzsong Un egy kalap alá került.

“Magyarország keményvonalas nacionalista miniszterelnöke, akit a regnálása idején a fékek és ellensúlyok rendszerén végzett rombolás miatt már de facto diktátornak neveznek, a jövő héten találkozik Donald Trumppal Washingtonban, ahogy azt a Fehér Ház kedden bejelentette”

– ezzel a mondattal kezdődik a CNN híre Orbán Viktor amerikai látogatásáról. A találkozó összehozza a két populista vezetőt, akik a bevándorlást akarják országaikban megszigorítani, és mindketten élnek, élnének a kerítésépítés lehetőségével. Valamint mindketten keményen bírálják a médiát, és feszült a viszonyuk az EU-val.

A két vezető Washington közlése szerint azért találkozik, hogy mélyítse a két ország közötti együttműködést olyan területeken is, mint a kereskedelem, energiaszektor, kibervédelem. És a nemzetbiztonsági együttműködésben is további lehetőségeket próbálnak keresni.

A cikk emlékeztet, Orbánt az Obama-korszak parkolópályára tette, a kormány demokratikus teljesítménye, médiapolitikája, kormányzati korrupciója aggodalmat keltett. Orbán 2001 óta nem járt a Fehér Házban.

De Magyarország jelezte, védelmi megállapodást kötne Amerikával, és Trump is jelezte, szívesen adna el amerikai fegyvereket szerte a világban. Trump emellett inkább mutatott érdeklődést olyan vezetőkkel találkozni, akiket az Obama-adminisztráció antidemokratizmusuk miatt kizárt: al-Sziszi, Duterte, Erdogan, Csinping, Kim Dzsong Un és Vlagyimir Putyin.

Azért meg van a bája, hogy a világ legismertebb hírtelevíziója Orbánt az Észak-koreai diktátorral egy kalapban említi, lehet ezen nagyon el kellene gpndolkozni!

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Lemarad a valódi ellenzéki hírekről? Iratkozzon fel a hírküldőnkre, kezdésnek kattintson ide Facebook üzenetküldéshez, majd kövesse az utasításokat (ha vannak). A felugró chat ablakban ha alul megjelenik az "Indítás" gomb megnyomása után írja be, hogy "szia" és küldje el nekünk. (épp, úgy ahogy Facebookon valakire ráír).

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here