Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Április 30-án lejárt a téli hónapokra hozott kilakoltatási moratórium. A Magyar Hang bemutatott egy 9 gyerekes zsámboki családot, ami közel került ahhoz, hogy otthon nélkül maradjon, és a gyámügy elvegye 8 gyereküket (a 9. nyáron lesz 19 éves).

Fazekas-Simon Krisztina 8 gyereke az első férjétől van, aki rendszeresen bántalmazta őket, és akitől elszöktek, de lakhatási okok miatt visszatértek. A telken két ház van, a hátsót az alkoholista első férjjel együtt építették hitelből, és az anyósé volt, de jelzálog van rajta, tehát most mindkettőt elárverezik. Mindkét ház 100 százalékos tulajdonosa a volt férj és adóstárs. A férfinek nincs bejelentett munkahelye, a részleteket és a gyerektartást sem fizette.

Május 5-ig lehetett licitálni a házra (házakra), 7,5 milliós kikiáltási áron. Ezt hárman is le akarták tenni, de kicsúsztak az időből. A család egy hónap haladékot kapott. Krisztináék házat vennének, megpróbálnának megegyezni a végrehajtóval a fennmaradó tartozás részletfizetéséről, a falusi csokot pedig a férj egyedül próbálja majd felvenni az ingatlanhoz. (De a falusi csok július 1-től lesz elérhető, és a részletei még nem ismertek.) Krisztina egyelőre gyesen van a legkisebb gyerekkel, ősztől szeretne dolgozni menni, épp műkörmösnek tanul.

Ha az árverés sikeres, a végrehajtó szól a gyámügynek, hogy a gyerekek veszélyeztetettek, tehát addigra kell megoldást találnia a családnak.

A Magyar Hang azt írja, a nő 2 hónapja levelet írt Orbán Viktornak, és kedden meg is érkezett a válasz:

„Köszönjük, hogy segítségkérő levelével megkereste Orbán Viktor miniszterelnök urat, amelyre megbízásából a Levelezési Osztály válaszol. Őszinte megértéssel és együttérzéssel olvastuk sorait, melyekben egyéni élethelyzetét osztotta meg velünk” – írják, majd felhívják a figyelmet arra, hogy a vonatkozó „kormányrendelet értelmében Miniszterelnök úr valamennyi egyedi, szakmai, szakigazgatási és hatósági kérdésben az illetékes szervek, illetve szakminisztériumok álláspontjára támaszkodik, így az egyéni megkeresések és igények tekintetében elbírálási-, beavatkozási lehetőséggel sajnos nem rendelkezik”.

A levélben javasolják, hogy a nő konzultáljon a volt férjével, kérjen önkormányzati bérlakást/ingatlant. Ezt meg is tette, de nem kaptak ilyen lakást/házat, mert nincsen az önkormányzatnak, Zsámbok polgármestere pedig a lapnak március 12. üta nem válaszolt arra, vannak-e lehetőségei a családnak.

A levél így zárul:

„Őszintén sajnáljuk, hogy a tájékoztatáson túl nem lehettünk a segítségükre. Helyzetüket átérezve, ezúton kívánunk Önöknek Miniszterelnök úr nevében kitartást és további minden jót!”

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here