Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ujhelyi István, az MSZP Európai parlamenti képviselője egy sajtótájékoztatón kitálalt és bemutatta, hogy Orbán Viktor új európai szövetségesei mit művelnek a saját hazájukban, és milyen gondolatok értékek mentén politizálnak

Ujhelyi István kifejtette azzal, hogy a Fidesz háttatfordit az Európai Néppártnak kiiratkozik végleg az európapárti erők táborából és ahova tart azok az Európa-ellenes erők .

Majd az MSZP politikusa be is mutatta Orbán Viktor új Európai szövetségeseit, kik azok a politikusok akik, az elmúlt napokban egymásnak adták a kilincset itt Budapesten és kik azok akik támogatásukról és a legszélesebb együttműködési készségükről biztosították a Fidesz elnökét.

Ujhelyi először Matteo Salvinit mutatta be, aki az olasz populista párt vezére és Putyin legnagyobb rajongója. Akiről azt lehet tudni, hogy Mussolini, tehát az olasz fasizmus vezéralakjának idézeteivel van jelen az olasz közéletben és nem is titkolja rajongását az olasz fasizmus megalapítói és azoknak politikai gyakorlata iránt.

Ez az a Salvini, aki múlt héten azért érkezett Budapestre, hogy megállapodást kössön Orbán Viktorral, hogy az Európai Néppártból kikerülő Orbán miképpen működik együtt vele az európai parlamentben a következő években.

Majd a sort a szintén Orbánnal Budapesten tárgyaló Strachéval, az Osztrák Szabadságpárt vezetőjével folytatta. Ujhelyi elmondta róla, ő az aki elsőként tett arra javaslatot, hogy megnyirbálják a magyarok, az Ausztriában dolgozó magyarok szociális jogosítványait.

Az MSZP politikusa nyomatékosította, hogy Orbán együttműködik azzal a Strachéval, sőt szövetségre lép, aki az Ausztriában az ott dolgozó magyarok szociális vívmányait eltörölné de a horogkereszt ausztriai tilalmának eltörlését is kezdeményezte.

A politikus Orbán új szövetségeseinek bemutatását Marie Le Pen asszonnyal, a francia Nemzeti Front vezetőjével folytatta. Kijelentette, hogy ők azok, akik  Európa és az Európai Unió egyik legnagyobb ellenségei, hiszen egészen pontosan 9 millió eurós hitelt vettek fel  Putyinhoz köthető orosz állami bankoktól azért, hogy Európa-ellenes politika kampányt folytassanak Franciaországban.

Ez az a párt amelyik,  Putyin szóvivőjének lányát alkalmazza gyakornokként az Európai Parlamentben is.

Ujhelyi ezután Orbán holland új szövetségesét mutatta be, Wilders urat,  a Holland Szabadságpárt vezetőjét, aki néhány évvel ezelőtt a Kelet-Európából, így a Magyarországról Hollandiába dolgozni érkezett munkavállalókkal szemben indított migránsellenes kampányt.

Zárás képen említette még a Görög Hajnal nevű pártot, amely egy vállaltam neonáci, rasszista homofób és erőszakos szervezet. Ők azok akik Európa ellenségei és akik tárt karokkal most fogadják Orbán Viktort az Európai Unióban- szögezte le

Ujhelyi még azt is elmondta, hogy úgy igazol át Orbán az Európát támogató politikai erők közül Európa ellenségei közé, hogy közben Magyarországra hivatkozik. Majd felszólította  Orbán Viktort, hogy ehhez a sajátos politikai pávatáncához ne tolja pajzsként maga elé a magyar embereket, mert még a Fidesz szavazói is az Európai Unióban akarnak maradni.

Hiszen, a  Fidesz szavazói és pontosan tudják, hogy az Európai Néppártból kikerülő és az Európa ellenes, új fasiszta és populista erők közé kerülő Orbán Viktor nem fogja tudni szolgálni a magyar érdekeket- zárta a gondolatmenetet az MSZP Európa parlamenti képviselője

A Fidesz propaganda médiája nem fogja bemutatni, hogy kik is valójában Orbán Viktor új európai szövetségesei ezért, kérjük oszd meg ezt a posztot, hogy mindenki lássa, kiknek is keresi a barátságát Orbán.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here