Vannak pártok, akik szimpla gyűlöletkeltéssel és uszítással kívánják meggyőzni a választókat, hogy rászavazzanak, mindenki tudja, hogy a Fidesz ennek a politika kultúrának a magyarországi  képviselője. De szerencsére van olyan párt is, amelyik a jól elvégzett képviselői munka eredményeivel igyekszik korteskedni.

Az utóbbi kategóriába tartozik a Párbeszéd, aki joggal lehet büszke Jávor Benedekre az európai parlamenti képviselőjére. A formáció összeszedet 7 tényt a képviselő munkájáról és úgy döntöttek, hogy a jól elvégzett képviselői munka eredményével korteskednek az MSZP-Párbeszéd közös lista mellett.

Az MSZP-vel szövetséges zöld párt a weboldalán szedte össze érveit, aminek Mi természetesen teret adunk, íme:

Tudtad?
Hogy nemzetközi felmérések és statisztikák alapján Jávor Benedek az Európai Parlament legaktívabb, legtöbbet dolgozó magyar ellenzéki képviselője.

Tudtad?
Hogy Jávor Benedek pert nyert az Orbán-kormány és a Paks2 építésével megbízott orosz Roszatom ellen, emiatt került a nyilvánosság elé az eddig titkolt paksi szerződés.

Tudtad?
Hogy Szél Bernadett, az LMP egykori miniszterelnök-jelöltje, jelenlegi független képviselő szerint azoknak, akiknek fontos a zöld ügy képviselete,  nem az LMP, hanem Jávor Benedek, tehát az MSZP-Párbeszéd lista a jó választás!

Tudtad?
Hogy Jávor Benedek volt az, aki európai szakértőkkel közösen kidolgozta a “Zöld Magyarország Energia Útitervet” ezzel bebizonyítva, hogy a zöld energia itthon is ki tudja váltani a veszélyes és drága atomenergiát.

Tudtad?
Hogy Jávor Benedek leplezte le Orbán vejének milliárdos csalását. A Párbeszéd EP-képviselőjének a bejelentése nyomán az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) arra a következtetésre jutott, hogy Tiborcz Istvánék bűnszervezetben lopták el a magyar és uniós adófizetők pénzét.

Tudtad?
Hogy Jávor Benedek harcolta ki, hogy az Európai Unió költségvetéséből több millió eurót fordítsanak a hazugságokat leleplező tényfeltáró, oknyomozó újságírás támogatására.

És azt tudtad?
Jávor Benedek harcolta ki, hogy az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság nyilvánosságra hozza az egyik Magyarországon is elterjedt gyomirtó szer, a glifozát, rákkeltő hatásairól szóló vizsgálatokat.

A propaganda média nem fog beszámolni arról, hogy Jávor Benedek az európai parlamentben milyen munkát végzet, ezért kérjük oszd meg ezt a posztot, hogy mindenki lássa, vannak olyan pártok, akik el tudnak számolni a választók előtt.

 

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

Lemarad a valódi ellenzéki hírekről? Iratkozzon fel a hírküldőnkre, kezdésnek kattintson ide Facebook üzenetküldéshez, majd kövesse az utasításokat (ha vannak). A felugró chat ablakban ha alul megjelenik az "Indítás" gomb megnyomása után írja be, hogy "szia" és küldje el nekünk. (épp, úgy ahogy Facebookon valakire ráír).

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here