Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Manfred Weber, a Néppárt csúcsjelöltjének esélyeit gyengíti, hogy különböző hangsúllyal, de egyre többen kérdőjelezik meg a csúcsjelölti rendszert. Rendkívül furcsa módon Orbán álláspontja szinte egyidőben találkozik, a Fidesz által a „bevándorlás-párti erők” európai vezérének titulált  liberális Macron francia elnök álláspontjával. Úgy tűnhet, hogy a háttérbe lepacsiztak.

Orbántól a legkevésbé sem lenne idegen, hogy a háttérben látszólag legfőbb politikai riválisával köt titkos politikai paktumot csak hogy elérje céljait és valljuk be, roppant furcsa az, hogy pont egyidőben lett Orbán Viktor álláspontja is hasonló és a liberális Macron elnöké is.

Az ATV egy kicsit álnaivul megjegyzi, hogy úgy tűnik, Orbán Viktor jól időzített, amikor hétfőn bejelentette: a Fidesz nem támogatja Manfred Webert, a Néppárt csúcsjelöltjét, aki mellett Helsinkiben tavaly novemberben ő is letette a voksot, de a bajor politikus “vérig sértette a magyarokat”, amikor azt mondta: ha csak a fideszes voksokkal lehetne Juncker utóda, akkor inkább nem is szeretne. Tegyük hozzá: Weber hetekkel ezelőtt tette ezt a megjegyzést, Orbán Viktor valamiért most látta jónak, hogy megvonja tőle a bizalmát.- jegyzi meg az ATV

Macron francia elnök – aki nem szeretne “junior partner” lenni egy másik uniós pártcsaládban, így mozgalmával várhatóan új európai pártcsaládot alakít – favoritja a francia Michael Barnier, az EU Brexit ügyi főtárgyalója lehet.

S a sajtó Orbán Weber támogatásának visszavonásának bejelentése kapcsán is rögtön Barnier nevét kezdte el emlegetni, mint a Fidesz potenciális új jelöltje. A magyar kormányfő már 2014-ben is őt támogatta, a francia államfőhöz is közel áll, ráadásul Macronnak kapóra jönne, ha a francia nemzetiségű Barnier lehetne az uniós csúcsvezető.- jegyzi meg  a Blikk

Macron emellett még azt is megjegyezte: ha erős Európát akarunk építeni, nem érhetjük be “egy gyenge jelölttel”. Manfred Weber az, akiről Brüsszelben még a Néppártban is úgy vélik: súlytalanabb a kelleténél, semmilyen kormányzati tapasztalata sincs.

Milyen érdekes, hogy ez már-már majdnem egybe is cseng azzal, amit az utóbbi időben kommunikál a Fidesz Weberől. Maradjunk annyiban, hogy ez már véletlennek egy picit erős lenne.

S Orbán Viktor politikai stílusát ismerve nem is lenne tőle idegen, hogy a háttérben lepacsizott európai legfőbb „bevándorlás-párti” politikusával, ahogy ők titulálják Macront, csak hogy elérje céljait.

S a zárásképpen egy kis kremlinológia, a borítóképünk a héten tartott EU-csúcson készült, amint Orbán és Macron igen bizalmasan, már-már barátian sutyorognak. A képet nem valami ellenzéki orgánum hozta nyilvánosságra, hanem a közszolgálati médiához tartozó MTI.

A Fidesz-propaganda médiái nem fogják bemutatni, hogy miközben Orbán kétpofára migránsozik és Macront bevándorláspárti vezérnek állítja be, addig a háttérben több gyanús jel is van, hogy ezek összepacsiztak, ezért kérjük oszd meg ezt a posztot, hogy mindenki lássa Orbán újabb elvtelen megmozdulását.

 

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here