Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Kőkemény kritikát fogalmazott meg a milliárdos Csányi Sándor a hazai foci elmúlt tíz éves teljesítményéről. Azért fájó ez Orbánéknak, mert a labdarúgás fontosabb ügyük, mint mondjuk az egészségügy vagy az oktatás. Csányi nyilvánosságra hozta a számokat és kiderült siralmas a helyzet. 

 

Az Index  számolt be róla, hogy Csányi Sándor az MLSZ elnöke kőkemény kritikát fogalmazott meg  beszédében az MLSZ éves közgyűlésén. A portál megjegyzi, jól láthatóan mélyen felháborították az ábrákkal illusztrált számok.

Akár a fiataloknak jutó játékperceket, akár a külföldi játékosok arányát nézzük, úgy tűnik, hogy teljesen feleslegesen öltek bele a magyar futballba nemzetstratégiai alapon lassan ezer milliárd forinthoz közelítő állami támogatást a  Fidesz-kormány 2010-es hatalomrakerülése óta.

Csányi ezt nem is hagyta szó nélkül és elég élesen bírálta a Fidesz sportpolitikájának eredményeit, szó szerint a következőket mondta:

Ez egyszerűen így nem mehet tovább. Dobjuk ki a pénzt az ablakon. Akkor legalább menjünk el havonta egyszer vacsorázni. Legalább mulatunk együtt, az egész küldöttgyűlés, annak is több értelme volna.

A számoból kiderül, hogy a külföldi játékosok arányát például hiába sikerült 2015-16-ban egy hajszállal 25% alá szorítani, mára ez a szám felugrott 35,8%-ra. Ami azért nagyon kínos, mert a 2010-11-es szezonban is csak 31,8 százaléknyi légiós játszott a bajnokságban.

Az MLSZ által 23 év alattiként meghatározott fiatal labdarúgók tekintetében is hasonlóan gyászos a helyzet. A 2016-17-es bajnokságban 9,9%-on tetőzött az azóta már eltörölt fiatalszabály keltette hullám, innen zuhant a fiatalok aránya alig két szezon alatt a mostani 3,9%-ra.

Ez a szám még a fele sem, mint amikor Orbánék neki láttak megmenteni a magyar focit, akkor ez 8,1% százalék volt.

Fentiek mellett az egyes csapatokban 2015 júliusa és 2019 májusa között debütáló játékosok száma is bőven hordoz tanulságokat.

A 18 debütánssal toronymagasan vezető Diósgyőr első helye például sokaknak meglepő lehet, míg az MTK-t (8) a legtöbben valószínűleg előbbre várták. Az igazi szégyenfolt azonban a lista végén keresendő.

Az utánpótlásképzés címén eddig megközelítőleg 50 milliárd forintot eltapsoló Felcsút profi csapata négy év alatt kettő, azaz 2 debütánst adott az élvonalnak. Épp annyit, mint a Kisvárda. Ott is állnak holtversenyben egymás mellett az utolsó helyen.

A Fidesz-propaganda médiái nem fognak beszámolni arról, hogy Orbánék sportpolitikája mekkora kudarcot vallott ezért kérjük oszd meg ezt a posztot, hogy mindenki lássa: Orbánék milliárdokat szórtak el focira, de mégis rosszabb a helyzet, mint 2010-ben.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here