Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Az újra fideszes párt lappá süllyedt Magyar Nemzetben Néző László tollából megjelent egy publicisztika, melyben hosszasan kifejti az újságíró, hogy az MSZP-vel az a legnagyobb baj, hogy a politikusai nem tudnak hazudni. Speciális értékrendi elvárás ez kereszténydemokratáéktól.

A Magyar Nemzet nevű Fidesz micsodából kiderül, hogy mi azaz értékrend, ami hiányzik az MSZP-ből hogy igazi NER-kompatibilis formáció legyen, felhánytorgatják a párt új generációs vezetőinek, hogy nem tudnak hazudni. Ráadásul külön poén a cikk címe: selyemzsinór. Fidesz- publiciszta, úgy küldte meg a szociknak tehát, hogy megírta nem tudnak hazudni…

A Fidesz-média azon nyekeg, hogy Tóth Bertalan az MSZP elnöke részt vett egy hivatalos diplomáciai úton Kínába és ott találkozott Kína vezetőivel. Szerintük az MSZP elnöke el akarta ezt titkolni, mintha egy hivatalos diplomáciai látogatást el lehetne titkolni, meg egyáltalán miért is kéne eltitkolni, hogy az MSZP elnökét komolyan veszik külföldön… de ezt ne is feszegessük.

Majd ezután jön a mindent vivő kritika, hogy az MSZP vezetőivel igazából az a baj, hogy nem tudnak hazudni: „az is igaz, hogy a korai MSZP-ben még voltak néhányan, akik legalább hihetően tudtak lódítani, vagy legalábbis ügyesebbek voltak a lebukás elkerülésében. De hát nekünk, maiaknak csak ez a megfáradt, öregecskedő baloldali párt maradt, amelyikben már a hazudozáshoz sincs elég tehetség. A hazugsághoz ugyanis nem csak becstelenség szükséges, hanem például jó emlékezet is.”-írja Néző

Speciális jobboldali értékrend ez, de hát tapasztaljuk naponta, hogy igenis Fideszéknél az a politikus legfőbb krédója, hogy úgy tud hazudni, mint a vízfolyás. Az meg már valami hiper speciális elmekór lehet, hogy a politikai ellenfelet azért kérik számon, hogy ők miért nem tudnak hazudozni.

Maradjunk annyiban, hogy inkább ne fogadja meg az MSZP ezt a remek kereszténydemokrata tanácsot, mert már a magyaroknak igencsak tele van a Hócipője a folyton hazudozópolitikusokkal.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here