Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Orbán profitálhat az EP-választási kampányban a Trumppal való találkozójából, hiszen majd’ 20 éve nem fogadta őt amerikai elnök, de azért nem kell túlértékelni amerikai látogatását, mondta Mesterházy Attila, az MSZP politikusa az ATV Start című műsorában kedden.

Szerinte a vizit „protokollszerű, rutinszerű” volt, beleilleszkedett abba a sorba, amelyben az amerikai elnök egymás után fogadta a közép-kelet-európai vezetőket – Orbánt utolsóként –, hogy a térség iránti növekvő érdeklődését kifejezze.

Azonban „nem véletlen, hogy konkrétumok nem hangoztak el a találkozó után”, hiszen ha bejelentettek volna akár fegyvervásárlást, akár az amerikai fél számára kedvező energetikai lépést, „akkor könnyű úgy interpretálni ezt a találkozót, hogy ez pénzért megvett találkozó volt: semmi más, mint egy fotólehetőség, amiért fizetni kellett, egy celebritással” – mondta Mesterházy.

Orbánnak nyilván jól jött, és ebből lehet belpolitikai haszna, hogy Trump „egy fél mondat erejéig sem” illette kritikával, habár alacsonyabb diplomáciai szintekről folyamatos a szivárogtatás, hogy az amerikai kormánynak igenis van kritikája vele szemben.

„Egészen biztos”, hogy a Fidesz megpróbálja a látogatást arra használni, „hogy azt mutassa be, hogy Orbán nem elszigetelt a nemzetközi politikában, lám, fontos világvezetők is fogadják és milyen jókat mondanak róla – de sem Európában, sem Amerikában nem változott Orbán megítélése” – mondta az MSZP korábbi elnöke.

A NATO Parlamenti Közgyűlésében végzett munkája nyomán pedig arról is értesül, hogy sem az amerikai Kongresszusban, sem az újságírók körében nem változott ez a helyzet – tette hozzá.

Most azonban, az EP-választási kampány finisében, nyilván minden párt a mozgósításra koncentrál majd, „én is azt szeretném, hogyha minél több baloldali szavazó menne el ellenzéki pártokra szavazni”.

S ha már Trump azt mondta Orbánról, milyen erős vezető, miért nem vállal soha semmilyen vitát Orbán? – tette fel a kérdést, hozzátéve: „úgy tűnik, hogy Orbán mindig megfutamodik” – legutóbb a Frans Timmermans szocialista csúcsjelölt által kezdeményezett vitától.

„Persze mindent lehet: a demokráciát is le lehet építeni, meg újraírni az alkotmányt, meg pénzeket ellopni az európai uniós forrásokból, és bizony ennek ellenére is meg lehet választani egy kormányt; ettől még nem ez a normális, hogy egy politikus annyira gyáva, hogy nem vállalja ezeket a vitákat”. Ez sokkal inkább azt mutatja, milyen a demokratikus megközelítése, „ha egyáltalán lehet még Orbán esetében ilyenről beszélni” – mondta.

Az EP-választásnak pedig valóban nagy a tétje: az a kérdés, hogy a populisták tudnak-e győzni vagy pedig az Európa-párti erők, mint az MSZP is.

 

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here