Abszolút tudatosan értékeli le a forintot a kormány a nemzeti bankkal karöltve, annak érdekében megszabadul a devizaadósságtól is, hogy javítsa a költségvetés egyensúlyát, és még pörgesse is a gazdaságot- írja gazdasági elemzésében a Hírklikk

A portál megjegyzi, hogy bár tegnap reggelre erősödött valamelyest a forint árfolyama, összességében hetek óta kitartóan gyengül. A Hírklikk annak járt utána, hogy meddig gyengülhet még a magyar valuta, milyen hatása lehet ennek a hazai háztartásokra, és mi célja lehet a kormánynak a forint folyamatos gyengítésével.

A portál által megkérdezett szakemberek szerint az, hogy meddig gyengülhet a forint, sok mindentől függ, és „a világon nincs olyan ember, aki ezt pontosan meg tudná mondani”. Például tavaly 3,3%-ot gyengült a forint, míg tavalyelőtt 0,45%-ot. Azelőtt pedig két év is volt, amikor erősödött az euróhoz képest (2015-ben 0,38%-ot, 2016-ben pedig 1,9%-ot erősödött, míg 2014-ben 6,5%-ot gyengült.).

A Hírklikk forrásai szerint az a Matolcsy vezette Nemzeti Banak tudatosan próbálja alacsonyan tartani a kamatszintet, és ezzel gyengíteni a magyar fizetőeszközt. Ez sok szempontból segít a kormánynak.

Egyrészt így megmarad az olcsó munkaerő a külföldi multik számára, hiszen euróban vagy dollárban számolva korántsem nő annyival a bérköltség idehaza, mint forintban. Nem véletlen, hogy a nagy béremelkedések mindig forintban vannak kifejezve az itthoni statisztikákban- írja a portál

A cikk arra is kitér, hogy az államnak kamatmegtakarítása van az alacsony kamatkörnyezet miatt, hiszen nem kell akkora kamatokat fizetni az államadóssága után. Ez azonban csak addig működik, míg a pénzpiacok elfogadják ezt a helyzetet – hívják fel a figyelmet.

Azt is látni kell, hogy masszív negatív reálhozama van a forintnak már lassan három éve. Mit jelent ez? Azt, hogy a forintra fizetett kamatok nem fedezik a forint inflációját, azaz jobban értéktelenedik el a pénzünk, mint amekkora kamatot fizet akár egy mezei lakossági állampapír- vélekedik a Hírklikknek az elemző

Ennek ellenére a forint fokozatos gyengülésre van tervezve az elemzők szerint. Persze nem drasztikusan, akkor ugyanis gyorsan észrevennénk, hogy az importtermékek ára hatalmasat ugrik, ráadásul akkor a befektetői bizalom is eltűnne, így ez nem érdeke a kormánynak sem. „Szép lassan kell csinálni, ahogy a békát is meglehet főzni úgy, hogy az közbe ne vegye észre” – fogalmazott a Hírklikknek a gazdasági szakember.

A lassú leértékelés másik oka az, hogy a devizaadósságot szeretné minél gyorsabban visszafizetni a kormány, mert ha már csak forinthitele lesz a magyar államnak, akkor neki kevésbé fáj, ha a forint gyengül. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a magyar költségvetésnek jórészt forintbevételei vannak (a befolyt adókból), ám az EU-s pénzek euróban érkeznek, így ez hasznos a büdzsének.

Azt már mi tesszük hozzá, hogy a lakosság devizahitel törlesztőinek a részlete ettől még folyamatosan növekszik.

Ha csak forintadósságunk lenne, hiába nőne nominálisan az államadósság, a fokozatosan gyengülő forinttal egyre könnyebben lehetne a nagy forintadósságot visszafizetni. Sőt, ha az állam hagyja az inflációt, magyarán az árakat egy kicsit túlszaladni, több adóbevétele lesz (áfából például), míg a kiadások maradnak ahol voltak, a költségvetés helyzete megint javulni fog.

A kormány célja tehát az, hogy folyamatosan, de lassan értékelje le a forintot, hogy az embereknek ez „ne tűnjön föl”, és ezzel segítse a gazdaságot és segítse a költségvetést. De hogy ezt meddig tudja a saját kezében tartani, azt, mint fent is írtuk, ember meg nem tudja mondani ma.

A mai pozitív világpiaci hangulatban „nem tűnik fel” a pénzpiacoknak a masszív negatív reálhozamunk, de ez nagyon gyorsan változhat. Ha megszűnik egy országgal kapcsolatban a bizalom, akkor bizony ez a játék nagyon gyorsan véget érhet.- zárja elemzését a Hírklikk

 

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Lemarad a valódi ellenzéki hírekről? Iratkozzon fel a hírküldőnkre, kezdésnek kattintson ide Facebook üzenetküldéshez, majd kövesse az utasításokat (ha vannak). A felugró chat ablakban ha alul megjelenik az "Indítás" gomb megnyomása után írja be, hogy "szia" és küldje el nekünk. (épp, úgy ahogy Facebookon valakire ráír).

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here