Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Felszedik a korábban már lerakott, használt síneket a Hódmezővásárhelyt Szegeddel összekötő, most épülő villamosvasút vonalán, számolt be az RTL Klub Híradója.

Nagyon kínos fejezetéhez érkezett Orbánék új csoda vasút építése, kiderült hogy használhatatlanok azok a használt sínek, amit beépítettek már a Hódmezővásárhely- Szeged villamos-vasút vonal új pályájába, ezért fel kell azokat szedni.

Korábban a kivitelező Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. azt állította, hogy a több mint negyvenéves, használt sínek kiválóak lesznek a mellékvonalra, a térség országgyűlési képviselője, Lázár János arról tájékoztatta az ott élők, hogy mégsem felelnek meg a vasak.

 

Hogy miért nem, rejtély. Az RTL Klub hiába érdeklődött a NIF-nél, hogy miért kellett felszedni a lerakott síneket, ki hibázott, és a döntés milyen költségvonzattal járt, az állami cég nem válaszolt.

A hódmezővásárhelyi polgármester szerint Lázár a hibás. Márki-Zay Péter emlékeztetett: 2017-ben Lázár még le akarta állíttatni a projektet azzal az indokkal, hogy túl drága. Miután kinevezték projektfelelősnek, már támogatta azt. Az RTL Klub kereste Lázár Jánost is, de a képviselő nem reagált.

Oszd meg, hogy mindenki lássa, Orbánék még egy vasútvonalat sem tudnak gányolás nélkül megépíteni!

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here