Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Az elmúlt hetekben Fidesz-plakátok ezrei jelentek meg a főváros és vidéki települések frekventáltabb részein a villany- és a lámpaoszlopokon. Ám vélhetőleg törvénysértő módon kerülnek fel a plakátok.

A Fidesz a régi, szabályozatlan időket idézve reklámcég közreműködése nélkül „házilag” helyeztette ki a közterületekre a plakátokat. Volt olyan település, ahol a fideszes polgármester saját kezűleg kötözte fel az oszlopra a hirdetőtáblákat, és az erről készült fotókat a Facebook-oldalán meg is osztotta például Szolnoki Gábor, Tárnok polgármestere, ahogy szereli fel egy hirdetést.

Az MSZP most levélben érdeklődött az ELMŰ-nél, hogy mint tulajdonos, engedélyezi-e az ellenzéki párt számára is, hogy saját maga helyezze ki a plakátokat. A választási eljárásról szóló törvény értelemében ugyanis választási plakátokat még kampányidőszakban is csak a tulajdonos előzetes, írásbeli hozzájárulásával lehet elhelyezni magántulajdonban álló dolgokon.

Az ELMŰ a múlt héten hivatalos választ küldött:

„Álláspontunk továbbra sem változott, az erősáramú, folyamatos feszültség alatt álló kombinált erőátviteli/közvilágítási oszlopokon mindenféle nem szakszerű beavatkozást rendkívül veszélyesnek és az üzemvitelünket károsan befolyásoló tevékenységnek tartunk. Ennek megfelelően továbbra is csak az ESMA Zrt. által kidolgozott, a hatályos műszaki sztenderdeknek megfelelő, szakszerűen kivitelezett módon tudjuk elfogadni, akár hirdetések, akár reklámok, akár bármiféle ezen kategóriába nem eső plakátok elhelyezését. Egyéb szerelési módokhoz hozzájárulást ezért senkinek nem tudunk adni.”

Az MSZP szerint az ELMŰ hivatkozása arra utal, hogy a kalózplakátok műszakilag is veszélyeztethetik az áramszolgáltatást, ezért – amennyiben az érvelés valós – a Fidesz engedély nélküli, önkényes akciója egy közérdekű üzem működését zavarhatja meg.

A 24.hu információja szerint Szűcs Gábor, Érd MSZP-s közgyűlési képviselője kedden rendőrségi feljelentést is tett közérdekű üzem működésének megzavarására irányuló előkészület miatt.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here