Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Szabó Tímea, az MSZP-Párbeszéd szövetség egyik vezetője írásában leplezte le Orbán Viktor legnagyobb hazugságát, ami természetesen a bevándorlásról szól, kijöttek a legfrissebb európai statisztikai számok és kiderült hazánk az éllovas a befogadás tekintetében.

Nahát! Csak nem kiderült, hogy Orbán Viktor megint hazudott?- teszi fel a kérdést Szabó Tímea az MSZP-Párbeszéd frakciószövetség egyik vezetője, majd kijelenti miközben riogat a bevándorlással, kiderült, hogy igazából ő a legnagyobb bevándorláspárti!

Az Eurostat adatai szerint ugyanis Magyarországon nőtt a legnagyobb mértékben, 113%-kal (!!) az Unión kívülről érkezőknek adott tartózkodási engedélyek száma! Egyetlen másik EU-tagállamba sem olyan könnyű betelepülni Ukrajnából, Kínából vagy akár Törökországból, mint Magyarországra- hívja fel a tényekre a figyelmet az ellenzéki képviselő

Majd a politikus így zárja sorait: Elég volt a külföldön körözött terroristák, és a Rogán Antal-féle letelepedési kötvényes bűnözők tömeges befogadásából, és a milliárdos hazugsággyárból!

Valahogy nem vagyunk meglepve, hogy Orbánék mást tesznek, mint amit mondanak. Magyarország már jó párszor elhitte az Orbáni-trükköt, ami ellen a Fidesz a szavakban a leghangosabban küzd, no pont azt teszi szépen serényen a háttérben.

Korrupció, diktatúra vagy emberi jogok… miért lenne ez pont másképp a bevándorlással? A Fidesz-médiái nem fognak beszámolni arról, hogy Európa rekord bevándorlási adatott produkált a „hazánkat” megvédő Orbán-kormány, ezért kérünk oszd meg ezt a posztot, hogy mindenki szembesüljön, belehazudnak a pofájukba.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here