Egy dolgot már 100 százalékra ki tudunk jelenteni egész biztosra, hogy a 2019-es Európai Parlamenti választások legeslegnagyobb vesztese az LMP: miközben a zöld pártok Európa szerte taroltak, addig Magyarországról nulla képviselő fog beülni az európai zöld frakcióba.

Mai nappal véget ért egy fejezet a magyar politika történetében, az LMP kizuhant az európai parlamentből és ezzel be is fejeződik a magyarországi zöld mozgalom rövid, de dicstelen pályafutása.

Túl sok zöld ügyet nem sikerült nekik elérni, de a választók nem bocsájtották meg nekik, hogy 2018-ban miattuk lett meg a Fidesz kétharmada. Pontosabban, pont annyi volt az Ő felelősségük, mint mondjuk a Momentumnak vagy a Jobbiknak ebben, de sikeresen magukra húzták a vizes lepedőt.

A politikai idióták, leginkább ez volt az emberek véleménye miután az LMP etikai bizottsága elkezdte kizárni azokat a politikusokat, akik a központi ukázt megtagadták és visszaléptek az esélyesebb ellenzéki javára.

Az etikai bizottság kaszája elérte a párt két társelnökét is Hadházy Ákost és Szél Bernadettet, mára már egyik sem tagja az LMP-nek. Bár a lehető legjobb döntést hozták az Európai Parlamenti választásokkor: Vágó Gábort jelölték az LMP listavezetőjének.

Már késő volt. A párt bűne nagy legalább, 3 választást nyert meg a Fidesznek. Ez megbocsájthatatlan.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Lemarad a valódi ellenzéki hírekről? Iratkozzon fel a hírküldőnkre, kezdésnek kattintson ide Facebook üzenetküldéshez, majd kövesse az utasításokat (ha vannak). A felugró chat ablakban ha alul megjelenik az "Indítás" gomb megnyomása után írja be, hogy "szia" és küldje el nekünk. (épp, úgy ahogy Facebookon valakire ráír).

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here