Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke a parlamentben napirend előtt értékelte a Fidesz Európa politikájának bukását. Az erős kritikát Orbán nehezen tűrte, így kínjában csak vigyorogni tudott

Gyurcsány Ferenc, a DK frakcióvezetője is szót kért a parlamentben napirend előtt Orbán Viktor után. A Vidámpark elvarázsolt kastélyáról beszél, hogy ott különféle tükrökben láthatja magát az ember. Erről a nyitóképről áttért arra, sikerült-e a magyar kormánypártnak a célját beteljesítenie ezen a választáson.

„Többségbe került az a vonal Európában, amelyet a magyar kormány képvisel?” – vetette szemben Orbán sikerbeszédével Gyurcsány Ferenc, aki beszédében hamar az Európai Egyesült Államok megteremtésének fontosságáról beszélt.

Szerinte teljesen mindegy, hogy a Fidesznek 9 vagy 14 képviselője lesz-e az EP-ben. A nemzetek Európája képviselői legfeljebb 15-20 százalékra számíthatnak. A Fidesz képviselőinek kisebbségben lévő csoportba kell beülnie, akár a Néppártban maradnak, akár átülnek az EU-szkeptikus csoportba.

„Elbukták, volt egy politikai cél, az nem teljesült, páriák lesznek Európában” – vont mérleget a DK elnöke Orbán eredménye kapcsán.

A poszt a felhívás után folytatódik

Lemarad a valódi ellenzéki hírekről? Iratkozzon fel a hírküldőnkre, kezdésnek kattintson ide Facebook üzenetküldéshez, majd kövesse az utasításokat (ha vannak). A felugró chat ablakban ha alul megjelenik az „Indítás” gomb megnyomása után írja be, hogy „szia” és küldje el nekünk. (épp, úgy ahogy Facebookon valakire ráír).

„Önöket a kispadra ültetik, ebből a politikából nem kér Európa többsége. A népképviseletnek a népakarat leképeződésének kellene lennie, de ahol nem szabad a sajtó, ott nem szabad a választás, és a propaganda által a maguk hazugsága szivárog az emberekbe” – mondja a DK frakcióvezetője.

Gyurcsány szerint Orbánék hazugságban igen jók, majd kifejtette, hogy annak, hogy Orbán kisebbségben lesz az Európai Parlamentben Magyarország fogja majd kárát látni, hiszen egy árva petákkal sem fogunk több EU-s forráshoz jutni.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here