Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Az Orbán-kormány előtt – az ellopható uniós pénzeket leszámítva – semmi sem szent, s ezt újra bebizonyították a Magyar Tudományos Akadémia kutatóintézeteinek beolvasztásával és ellehetlenítésével, a magyar tudósok megalázásával. A részletekről Arató Gergely, a Demokratikus Koalíció frakcióvezető-helyettese tájékoztatta a sajtót.

– Teljesen nyilvánvaló, hogy Orbánék alaptalan és szakmaiatlan támadása a magyar tudomány, a Széchenyi István alapította Magyar Tudományos Akadémia ellen nagyon rossz fényt vet a magyar kormányra.

Az Akadémia nem volt hajlandó engedni a nyomásnak, s átadni a tudományos kutatóintézeteket, ezért most a kormány törvénnyel akarja elvenni ezt az intézményhálózatot, azaz állami kezelésbe venni az MTA vagyonát.

Vagyis az 1950-es évek politikai gyakorlatához visszatérve központi döntéssel akarják elvenni egy független intézmény vagyonát. Mint már annyiszor, a kormány most is figyelmen kívül hagyja a nemzeti érdekeket, s még a látszatra sem adva fütyül a tudomány szabadságára, egy olyan alapelvre, amely az egyik legfontosabb Európában. Ugyanígy fittyet hány arra, hogy épp az egyik legtekintélyesebb magyar intézményt igyekszik lenullázni, elvenni a működéséhez szükséges intézményeket – jelentette ki Arató Gergely. A frakcióvezető-helyettes emlékeztetett arra, hogy

az MTA korábban független szakértőkkel felmérést készített a hatékonyságukról, amelyből az derült ki, hogy ez Európa egyik legjobban működő kutatóintézmény-hálózata.

A poszt a felhívás után folytatódik

Lemarad a valódi ellenzéki hírekről? Iratkozzon fel a hírküldőnkre, kezdésnek kattintson ide Facebook üzenetküldéshez, majd kövesse az utasításokat (ha vannak). A felugró chat ablakban ha alul megjelenik az „Indítás” gomb megnyomása után írja be, hogy „szia” és küldje el nekünk. (épp, úgy ahogy Facebookon valakire ráír).

– Ezt akarja most a kormány lenyúlni, s ennek következtében több ezer pótolhatalan tudós megy majd külföldre.

A Demokratikus Koalícó elfogadhatatlannak tartja az Akadémia intézményhálózatának beolvasztását és ellehetetlenítését. Tiltakozunk ellene, hogy egy európai országban a kormány tudósokat alázzon meg, semmibe vegye az Akadémia döntéseit, és játékszerének tekintse a magyar tudományos életet.

Arató Gergely követelte, hogy hozzák nyilvánosságra az átvilágítás tervezetét, és folytassanak érdemi, szakmai vitát az Akadémia vezetőivel. A tudományos élet szabadsága uniós alapérték, amelyet egyetlen kormány sem vitathat el a kutatóktól. – Ha a kormány le akarja zülleszteni a magyar tudományos életet, minden lehetséges uniós fórumon fel fogunk lépni ez ellen. S ne gondolja senki, hogy a magyar kormányt csak az vezérli, hogy egy újabb területet vonjon totális kontroll alá: itt arról is szó van, hogy

az EU-támogatásokat közvetlenül a kutatóintézmények kapják meg, a kormány pedig most ezekre az uniós pénzekre is rá akarja tenni a kezét.

– Így ezek a pénzek is rokonoknál, barátoknál kötnek ki. Sok kormány arra törekszik, hogy megőrizze és fejlessze országa tudományát, a mi kormányunk viszont arra törekszik, hogy a tudományra szánt uniós pénzekre is rátegye a kezét. A Demokratikus Koalíció azt követeli, hogy a kormány vonja vissza elképzeléseit, s kezdjen átlátható, nyilvános párbeszédet a magyar tudományos élet szereplőivel a magyar tudomány szabadságáról. A DK nem engedi, hogy lezüllesszék a magyar tudományos életet, hogy elüldözzék a tudósokat, s minden lehetséges fórumon tiltakozni fogunk a kormány tervei ellen – zárta sajtótájékoztatóját Arató Gergely.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here