Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Az MSZP-nek igaza lett. Ezt a mondatot, sokszor sok politikai elemző leírhatta volna utólag az elmúlt 10 évben, de mindig elmaradt. Fogott az MSZP-n a Kasszandrai átok, hiába mondták meg a jövőt, senki nem hitt nekik, utána meg elmaradt a megmagasztosulás.

Kasszandra az a mitológiai hős, aki látta jövőt, mindig megmondta, hogy mi fog történni, de senki nem hitt neki,  s amikor kiderült, hogy igaza lett akkor sem ismerték el, hanem helyette gyűlölték.

Gyűlölték, mert ki szereti azt, akiről mindig kiderül utólag, hogy igaza lett? Ugyanis ez azt is jelenti, hogy akkor bizony tévedtünk. Na, azt belátni a valóban gyűlölt dolog. S már csak sokszor csak azért is harcolunk ellene, mert tudat alatt előjön a kamasz énünk,  amikor a szülőnk joggal korhol, hogy nem meg mondtam, na ugye, hogy igazam lett. Ki szerette ezt a szituációt? Nyilván senki. Kiadott igazat a szülőnek? Hát én nem.

Pedig igaza volt, hajjaj de nagyon is. Tudjuk mi azt már utólag persze. Mint, ahogy azt is, hogy az MSZP-nek igaza lett 2014-ben amikor kézzel-lábbal tiltakozott a Falus „vödrös” Feris koordinált indulásos baromság ellen.

Ma már tudjuk mi azt, hogy -ahogy egy korábbi posztban is írtam- Botkának igaza lett, az EP választások tükrében, hogy egy Gyurcsány nélküli, (pontosabban háttérbe tolt) DK sikeresebb tud lenni. Igaza volt az MSZP-nek 2018-ban a taktikai szavazás kudarcában és igaza volt most az EP választáson is, hogy közös lista kell, hogy a Fideszt le lehessen győzni.

Amúgy igaza volt 2010-ben, amikor azt mondta, hogy a Fidesz egy puha diktatúrát fog kiépíteni, igaza volt, egészségügyben, oktatásban, gazdaságban, kivándorlásban, szegénységben. Bele is buktak a nagy fene igazukba. De soha nem kapta meg ez a közösség, hogy azt mondják nekik utólag: hé Ti szocik igazatok volt.

Persze mindig van egy másik, aki könnyű álmot ígér az MSZP mániákus valóságszembesítése helyett: kedves társadalom nem kell kimondanod, hogy tévedtél mert mi vagyunk és egy újabb trükkel a tévedéseidben tartunk, amivel megerősítünk, hogy nem is tévedtél.

Az MSZP nem lett már más, mint egy megkeseredett szülő, aki azon tanakodik, dehát hogy hogy nem értik, hogy igazunk van és újra korhol meg jön a kényelmetlen valósággal és már utáljuk mert tudjuk, hogy igaza lesz.

Az MSZP lett Magyarország gyűlölt Kasszandrája, akinek az utolsó jóslata saját halála volt.  Ha egy politikai közösség tudja, hogy mit kell tenni az egy helyes dolog. Ha egy politikai közösség tudja, hogy mi a valóság és mi az igazság, az egy helyes dolog. De csak arról érdemes beszélni, ami lehetséges és ami megvalósítható.

Az MSZP-nek meg kell tanulnia a valóságsokkolás helyet inkább álmot, ha tetszik víziót adni Magyarországnak. Mert Kasszandrának hiába van igaza, senki nem fog neki soha hinni. Ez az igazságon túli világ, amibe ma élünk és amiről ma olysokat beszélnek az okos elemzők.

 

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here