Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Dobrev Klára szerint kizárt, hogy a Fideszt visszavegyék a Néppártba – többek között erről beszélt a DK frissen megválasztott EP-képviselője az ATV Start című műsorban. A politikus szerint, ha összefog az ellenzék, akkor leváltják majd a nagyvárosokban a Fideszt az őszi önkormányzati választáson.

Mindent el kell követni, hogy a következő hónapok arról szóljanak, miképpen bontja le az ellenzék közösen „Orbán rendszerét” – erről beszélt Dobrev Klára az ATV Start című adásban.

Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lehetnének viták, hiszen a DK frissen megválasztott EP-képviselője szerint úgy lehet jó döntést hozni, ha a felek vitáznak, persze kulturált formában. Az európai parlamenti választás eközben megmutatta – tette hozzá –, hogy az ország jelentős nagyvárosaiban az ellenzék összefogva „le fogja váltani a Fideszt”.

A poszt a felhívás után folytatódik

Lemarad a valódi ellenzéki hírekről? Iratkozzon fel a hírküldőnkre, kezdésnek kattintson ide Facebook üzenetküldéshez, majd kövesse az utasításokat (ha vannak). A felugró chat ablakban ha alul megjelenik az „Indítás” gomb megnyomása után írja be, hogy „szia” és küldje el nekünk. (épp, úgy ahogy Facebookon valakire ráír).

A politikus egyébként nem szeretné, ha arról szólna a következő pár hónap, hogy újranyitnák-e a tárgyalásokat, sokkal inkább arról, hogyan fogják leváltani a miniszterelnököt. „Higgadtság, megfontoltság” – ezt üzeni Dobrev minden ellenzéki párt vezetőjének, nemcsak Budapesten, de vidéken is. Illetve azt, hogy fókuszuk a Fideszen legyen, a megállapodások ne húzódjanak e sokáig, és a kampányra figyelhessenek.

Dobrev Klára szerint kizárt, hogy a Fidesz a Néppárt tagja maradjon, ahhoz ugyanis Orbán Viktornak a fejéhez kellene kapnia és változtatnia a politikáján. A miniszterelnök személye szerinte jelentéktelen az európai politikában, és az „ország tragédiája”, hogy ilyen kormánya van.

A DK politikusa azt is elmondta, a héten még tárgyalnak, hogy melyik pártcsaládban folytassák a munkát, a hétvége felé azonban minden bizonnyal körvonalazódik a döntés.
Dobrev szerint három oka volt annak, hogy a Demokratikus Koalíció jól szerepelt.

A következetes politika, ami tulajdonképpen az orbáni politika antitézise, és megmutatták, hogy van alternatíva. Az embereknek egyszerűen reményt adott, hogy „van itt egy másik Magyarország”.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here