Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Gyurcsány Ferenc maga marad a Demokratikus Koalíció elnöke – nyilatkozta a 24.hu friss interjújában. Bár a Dobrev Klára vezette EP-lista 16 százalékos eredményt hozott, a politikailag belátható időben nem fog változás történni a DK élén. Gyurcsány kérdésre elmondta, dehogy vonul vissza, megy előre.

„Azt tudom mondani – önhittség nélkül, pusztán realitásként –, hogy nagyon nagy valószínűséggel a politikailag belátható időben a DK politikájának vezető képviselője én maradok. Dobrev Klára tegnap lépett be a politikába, pályafutásának a legelején tart.”

Gyurcsány szerint Dobrev a következő öt évben bizonyíthatja, hogy nemcsak megnyerő személyiség, de jó politikus is.

„… hivatásos politikusként ma még új, egy a 12 – országgyűlési és európai parlamenti – képviselőnk közül, akik az elnökség tagjaival együtt alakítják és képviselik a politikánkat. Nagyon jól fogadták őt a választók. De hogy végül mi lesz ő a politikában azt ma még nem tudhatjuk. Remélem, hogy sikeres lesz.”

A DK elnöke a lap kérdésére három fontos okát nevezte meg az EP-választáson elért eredményüknek. „Az első az, van-e olyan kerete a politikánknak, amely a lelket, a szívet is megérinti. Ez volt nekünk az Európai Egyesült Államok története. Egyszerű, világos, és egyértelmű antitézise annak, amit a Fidesz mond. Nem véletlen, hogy a Fidesz, amikor nyilvános megszólalásaiban vitázott, a DK-val harcolt.

 

A poszt a felhívás után folytatódik

Lemarad a valódi ellenzéki hírekről? Iratkozzon fel a hírküldőnkre, kezdésnek kattintson ide Facebook üzenetküldéshez, majd kövesse az utasításokat (ha vannak). A felugró chat ablakban ha alul megjelenik az „Indítás” gomb megnyomása után írja be, hogy „szia” és küldje el nekünk. (épp, úgy ahogy Facebookon valakire ráír).

A második Klára személye. Bátor, sok megfontolást igénylő döntés nyomán került a lista élére, és nem kétséges, hogy százalékpontokat hozott.

A harmadik az, hogy az utóbbi években ez volt a legpontosabb, legfegyelmezettebb, legintenzívebb kampányunk. Ennek volt egy teljesen új eleme, az online kommunikációban vertük a teljes ellenzéket. A Fidesz és Orbán oldalainak aktivitása kitett negyvenegynéhány százalékot, második a DK huszonnéggyel, utánunk minden ellenzéki párt messze ez alatt van.”

A DK egyelőre még nem döntött arról, hogy a liberális vagy a szociáldemokrata frakcióba ül be az Európai Parlamentben, mert a döntésben az is szerepet fog játszani, hogy ki támogatna egy Orbán pártcsaládjából érkező bizottsági elnököt.

Gyurcsány közlése szerint „A DK azért dolgozik, hogy egy új demokratikus kormányban – mielőbb – fontos tényező legyen, azaz nem a baloldal vagy az ellenzék vezető szerepére tör, hanem a hazánkat szeretnénk másokkal együtt vezetni. (…) természetes, hogy minden párt egyre nagyobb akar lenni, győzni akar. (…) Igen, a DK célja, hogy erősebb legyen, majd kormányozza az országot.”

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here