Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Dobrev Klára és Gyurcsány Ferenc a Demokratikus Koalíció két vezetőpolitikusa Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót, ahol Dobrev Klára kifejtette, hogy miért nem érdemes a a Fidesznek adni egy második esélyt.

Dobrev Klára arról beszélt, hogy az elmúlt kilenc évben kiderült, és a Néppártnak is be kell látnia, hogy Orbánt nem érdemes azért a pártszövetségen belül tartani, mert majd megváltozik. „Orbánt nem lehet pacifikálni” – jelentette ki.

Szólt arról is, hogy a liberálisok és a szocialisták programjában is vannak hasonló és számukra fontos elemek, mint például a szociális Európa gondolata és a klímakatasztrófa elleni küzdelem.

A poszt a felhívás után folytatódik

Lemarad a valódi ellenzéki hírekről? Iratkozzon fel a hírküldőnkre, kezdésnek kattintson ide Facebook üzenetküldéshez, majd kövesse az utasításokat (ha vannak). A felugró chat ablakban ha alul megjelenik az „Indítás” gomb megnyomása után írja be, hogy „szia” és küldje el nekünk. (épp, úgy ahogy Facebookon valakire ráír).

A megválasztott listavezető úgy látja, hogy a magyarországi politikai viták továbbra is magas hőfokon zajlanak majd, ahogy azt a Fidesz diktálta az elmúlt kilenc évben – ebbe azonban szeretnék bevinni az európai politika fontosabb elemei.

Véleménye szerint a választási kampányban kiderült, hogy két elképzelés van Európa jövőjével kapcsolatban: az egyik a tagállami bezárkózó nacionalizmus, a másik pedig az intézményesített együttműködés.

A DK szerint tovább kell menni a nemzetek kapcsolatainak szorosabbra fűzése felé vezető úton, ami az Európai Egyesült Államok megteremtését jelenti, a tagállamok tanácsának szigorúbb ellenőrzésével, egy kétkamarás parlament felállításával és több közös politikával.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here