Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A történet röviden, Puzsér ma bejelentette, hogy nem indul el a fővárosi előválasztáson, miután az őt támogató LMP bejelentette, hogy kivágja Puzsér Róbertet.

Nem vesz részt az „ellenzéki előválasztáson” Puzsér Róbert főpolgármester-jelölt, hacsak nem változik meg számos dolog a kerületi jelöltségek elosztásától kezdve egészen az előválasztás technikai lebonyolításáig. Ezt maga Puzsér közölte egy hétfő reggeli Facebook-bejegyzésében.

„Az előválasztáson való részvételem egyik feltétele az volt, hogy a balliberális tömb korrekt módon osztozzon a kerületi polgármester-jelöltségeken az engem támogató pártokkal” – írta Puzsér. Szerinte szavazhatnak bárhogy az emberek, a szocialisták a pozícióikban maradnak. „Budapesten az ellenzéki szavazók fele nem hajlandó sem a DK-ra, sem az MSZP-re szavazni, a fővárosi kerületek nyolcvan százalékában mégis ők állítanak polgármester-jelöltet. Ez gyalázat” – írta.

A másik feltétele az volt, hogy az MSZP–Párbeszéddel egyeztet egy programot, „egy közös Budapest-minumumot”. „Fél éven át tárgyaltam velük polgármesteri helyekről meg az előválasztás technikai körülményeiről – jelzem, hogy ez idő alatt Budapest jövője kapcsán egyetlen egyeztetésen sem jelentek meg, hiába kezdeményeztem azt minden alkalommal, és hiába ígérték meg a részvételüket minden alkalommal. Csakis a pozíciók érdeklik őket” – állítja.

A harmadik ok, amiért nem akar előválasztást, technikai. „Számtalan technikai részlet máig nem tisztázott, az aláírásgyűjtés vége és a szavazás megkezdése között a tárgyalás feltételeit diktáló DK három napot akar hagyni a kampányra. Ez a verseny így nem átlátható és nem demokratikus, a résztvevő pártokat azonban ez cseppet sem zavarja” – véli Puzsér.

Ha a fenti körülmények nem változnak, akkor az előválasztásban Puzsér nem vesz részt – ígéri.

A Mérce azt írja, hogy miután Puzsér megírta a posztját, az LMP úgy döntött, felmondja a vele kötött szerződést. A párt részéről Kanász Nagy Máté, a párt ügyvezetője a következő nyilatkozatot juttatta el a Mérce szerkesztőségéhez: „Az LMP Ügyvezető Elnöksége felmondja a Puzsér Róberttel kötött szerződést. Támogatásunk feltétele volt, hogy a jelölt részt vegyen az előválasztásban. Minden továbbiról az LMP a napokban dönt. Határozott célunk, hogy Tarlós Istvánnak egy ellenzéki kihívója legyen ősszel.”

 

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here