Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A HVG.hu készített egy terjedelmesebb interjút a világ legrégebbi szakmai szervezet, a Nemzetközi Sajtóintézet elnökével, Markus Spillmann-nal. A szakmai szervezet vezetője igencsak odapörkölt az Orbáni-politikának, de üzent a Fidesz-propaganda médiájának is: az újságíró maradjon a kaptafánál, még ha a hatalom tűzvonalába is kerül.

Markus Spillmann, a Nemzetközi Sajtóintézet elnöke a HVG-nak kifejtette, hogy vitán felül áll, hogy a sajtóra leselkedő legfőbb veszélyt az ember okozza. Számos országban hatalmi érdekek mentén igyekeznek a politika szolgálatába állítani a médiát. Így tesz Orbán Viktor, és így tesznek a hozzá hasonló, autokrata vezetőt játszó miniszterelnökök, a médiát ócsároló államfők és a magukat szultánnak képzelő politikusok. Aggasztó, milyen mértékben került veszélybe Európában is a média sokszínűsége.

Kérdésre a szakmai vezető elmondja, hogy a sajtó finanszírozása valóban sorsdöntő fontosságú. És hát éppen ezzel van a baj Magyarországon vagy éppen Törökországban. Ahol a médiavállalatokat politikai érdekből felvásárolják, ott a sajtó szabadsága sérül.

Ahol az újságírók egzisztenciális félelemben élnek, ott könnyebben lehet nyomás alá helyezni őket. A gond az, hogy önmagában a piac a szerencsésebb országokban sem képes biztosítani a minőségi sajtó fennmaradását.

A piaci hirdetéseknek már van egy jól kialakult szabályuk: a reklámért pénzt adó vállalatnak nincs beleszólása a tartalom előállításába, szóljon az akár magáról a cégről vagy a termékeiről. Ha az állami pénz elosztásának semlegessége hasonló evidencia, akkor minden szerkesztőség elfogadhatja a támogatást. A baj ott van, ahol az állam képtelen biztosítani a támogatás semlegességét, vagyis a segítség beleszólással együtt érkezik. Magyarország sajnos egyike az ilyen helyeknek.

Arra kérdésere, hogy az újságíró ebben a helyzetben, legyen-e politikai aktivista, azt felelte, hogy az újságírásnak nem feladata, hogy a média eszközeivel a saját ügyéért harcoljon. A sajtó őrizze meg a kritikai távolságot az általa tárgyalt ügyektől. Igen, az újságíróknak a munkájuk során el kell feledkezniük a saját érzékenységükről és érintettségükről. Nem lehet olyan tartalmakat előállítani, amelyek a hírfolyamba illeszkedve a szerkesztőség érdekében lobbiznak.

Orbán Viktornak mindig az lesz a válasza, hogy a sajtó kritikája nem több szakmaiatlan támadásnál, ellene irányuló propagandánál. Ez ellen csak a professzionalizmus segít. Viszont így a civil társadalom is érteni fogja, hogy ezt a sajtót van értelme megvédeni.

Szerinte igenis fontos szembenéznünk magunkkal, transzparenssé tenni tevékenységünket, és önkritikát gyakorolni a hibáinkkal kapcsolatban. Ez mind növeli a hitelességet.

Majd azt is kijelentette, hogy el kell magyarázni, hogyan dolgozik az újságíró, mely eszközök megengedettek számára és melyek nem, egyáltalán mi az értéke a munkájának. Az átláthatóság egyre fontosabbá válik. A médiában dolgozók sokáig úgy érezték, semmire sem kell magyarázatot adniuk, hiszen ők jelentik a negyedik hatalmi ágat.

Azt képzelték, a saját felületeiken ítélkezhetnek demokratikus felhatalmazás nélkül is. Márpedig az írott és az elektronikus média hatalma még mindig jelentős, ezzel felelősségteljesen kell élni. A nyilvánosságnak joga van tudni, hogyan biztosítják a szerkesztőségek a lelkiismeretes munkavégzést.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here