Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Igazán botrányosra sikerült a Fidesz-közeli Hír TV Sajtóklub című műsorának legutóbbi adása, amelyben a Fidesz-közeli főpropagandisták,  Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője, Gajdics Ottó, a Karc FM és a Szabad Föld főszerkesztője, Szentesi-Zöldi László, a Demokrata főmunkatársa és Huth Gergely műsorvezető egy emberként ütötte Gyurcsány Ferencet, Kálmán Olgát és a Demokratikus Koalíciót.- szúrta ki a Hírklikk

Egy igazán remek hangulatú gyűlölködést nézhetett végig akinek volt kedve Pünkösd hétfőn a Hír TV- esti műsorában.  Szentesi Zöld László kezdte a Demokratikus Koalíció és a párt főpolgármester-jelöltjének szapulását, még visszafogottabb hangnemben. A Fidesz-megmondóember kijelentette, hogy „arra gondoltam, amikor meghallottam, hogy a DK Kálmán Olgát indítja a főpolgármesteri pozícióért, hogy a műsorvezető mégsem volt független újságíró”

„Aki ezek után bennünket a lakájmédia, az Orbán hátsó feléből ki sem látszó propagandisáinak mer hívni, azt nemes egyszerűséggel Kálmán Olgához kell irányítani, hogy beszélgessen vele az objektív, független újságírásról” – kontrázott rá Gajdics Ottó, majd hozzátette:

„2019-ben meg kell élnünk azt a csúfságot, hogy az Apró klán az orrunk alá dugja főpolgármester-jelöltnek a kedvenc házi újságíróját. Ez harminc évvel a rendszerváltás után, valami kegyetlen húzás”.

 

A poszt a felhívás után folytatódik

Lemarad a valódi ellenzéki hírekről? Iratkozzon fel a hírküldőnkre, kezdésnek kattintson ide Facebook üzenetküldéshez, majd kövesse az utasításokat (ha vannak). A felugró chat ablakban ha alul megjelenik az „Indítás” gomb megnyomása után írja be, hogy „szia” és küldje el nekünk. (épp, úgy ahogy Facebookon valakire ráír).

Azonban Bencsik András már nem tudta türtőztetni magát és az alábbi hányadék böffent elő belőle a kereszténység szent ünnepének estéjén:

„Azt kell mondanom, a DK szavazói agyilag sérült emberek. Aki Gyurcsány Ferencre és pártjára hajlandó szavazni, annak az esze ment el, vagy erkölcsileg bírálható állapotban van, tehát orvosra lesz szüksége”.

Nos ehhez nincs mit hozzá tenni, egyszerűen felháborító. Arra kérünk oszd meg, hogy más is lássa, hogy a magyar nagykeresztényeink, hogyan gyűlölködtek Pünkösd szent ünnepén a Hír TV-ben.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here