Jánosi Katalin, Nagy Imre unokája a HVG-nek adott egy terjedelmesebb interjút abból az alkalomból, hogy ma van Nagy Imre újratemetésének 30. évfordulója. Azontúl, hogy nagyapjára emlékezett, Jánosi nem kímélte most sem Orbánékat.

Az interjúban Jánosi Katalin elmondta, hogy emlékszik Orbán Viktor Nagy Imre újratemetésén elmondott beszédére. Valamennyi megszólalót ismert korábbról, csak a jelenlegi kormányfő volt teljesen ismeretlen előtte. Hallotta, hogy megy a tanakodás a szervezők között, ki képviselje a fiatalokat, végül Orbán szólalhatott fel. „Feltűnt kiabáló, magas hangja és beszédének erőszakossága.”

Később a jelenlévőkkel meg is tárgyalták, talán mégsem Orbán Viktorra kellett volna bízni a feladatot, hiszen „nem tartotta be a megállapodást”, hogy nem beszélnek a szovjet csapatok kivonásáról és „egyáltalán nem illettek szavai az amúgy szintén kemény hangú, de a nemzet összefogását hangsúlyozó beszédek közé.”

Amit ma nem említenek, de engem akkor hihetetlenül bántott, hogy beszédében a hatodik, üres koporsót – amely az addig nem exhumált, jelen nem lévő összes ’56-os mártírunk számára volt fenntartva és felirattal is jelölve – maguknak vindikálta, mondván, hogy az az ő fiatalságuk koporsója. Hát nem, az nem az övéké volt, az az 56-osoké volt, vérüket és életüket áldozták ezért.- jelentette ki Nagy Imre unkája a HVG-nek

Szóba került az interjúba a Nagy Imre szobrának áthelyezése is,  melyről korábban azt mondta Jánosi, Nagy Imre cipője sarkáig sem érnek fel, akik áthelyeznék szobrát. Kérdésre elmondta, hogy milyen különbségeket lát Nagy Imre és a mostani rendszer politikusai között.

Úgy véli, nagyapja értékek mentén politizált, a „mai hatalomgyakorlók pedig pusztán érdekek, leginkább napi anyagi érdekek mentén tevékenykednek.” Nem mondja, hogy politizálnak, mert az szó szerint azt jelenti, hogy a köz ügyeivel való foglalatosság, de a mai vezetők saját üzleti ügyeikkel vannak elfoglalva szerinte, az országot pedig gazdasági társaságként kezelik, a saját hasznukra üzemeltetik.

Míg Nagy Imre hazájának egészét szolgálta – vezető beosztásban mindig a pozitív változás irányába igyekezett hatni, így 1953-55-ben és 1956-ban is –, a mai vezetők saját hatalmukért saját egójukat szolgálják. A botrányos korrupcióról már nem is beszélve.

Jánosi emlékeztet, korábban a köz meglopása olyan bűn volt, amit nem lehetett megbocsátani. „Nagyapám számára az adott szó szentség volt, és bár többször szégyenteljesen megcsalták őt politikustársai, én mérhetetlenül tisztelem politikai és magánemberi erkölcsösségét, feltétlen tisztességét. A morál dolgában hihetetlen mértékű különbséget látok nagyapám és a mai elit között.”- jelentette ki a Nagy Imre unokája

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Lemarad a valódi ellenzéki hírekről? Iratkozzon fel a hírküldőnkre, kezdésnek kattintson ide Facebook üzenetküldéshez, majd kövesse az utasításokat (ha vannak). A felugró chat ablakban ha alul megjelenik az "Indítás" gomb megnyomása után írja be, hogy "szia" és küldje el nekünk. (épp, úgy ahogy Facebookon valakire ráír).

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here