Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Pénteken számolt be az MTI híradása alapján a kormánypárti sajtó, hogy Orbán Viktor Budapesten fogadta az Észt Konzervatív Néppárt (EKRE) politikusait, köztük  Jaak Madison képviselőt, akit nemrég európai parlamenti képviselővé választottak. Madisonról alig másfél éve írt a Fidesz-közeli sajtó, akkor még náci nézeteiről cikkeztek- szúrta ki az Alfahír

Orbán Viktor Budapesten találkozott azzal az észt szélsőjobboldali politikussal, Jaak Madisonnal, akiről a Fidesz média, egész konkrétan az  Origó a TV2-re hivatkozva 2017 szeptemberében azt írta, hogy a náci Németországot méltató megnyilvánulásáról, illetve más botrányairól  vált hírhedtté  saját hazájában .

Az Origo akkor a következőket írta szó szerint a nyíltan nácinak nevezett politikusról:

„Nagy botrányt váltott ki az észt közvéleményben Madison azon 2015-ös blogbejegyzése, amiben a náci Németország gazdasági eredményeit méltatta, de saját pártján belül is felhördülést okozott az a 2012-es írása is, amelyben kinyilvánította, hogy a fasizmus olyan ideológia, amely a nemzetállam megőrzéséhez szükséges sok pozitív árnyalatot is tartalmaz.”

Továbbá a Fidesz-média 2017-ben még azt is írta, hogy „Madison amúgy nemcsak náci, hanem tolvaj is: 100 eurónyi bírságra büntették, mert 2014-ben még a Tallink Észt Hajótársaság alkalmazottjaként eladott, egy a hajón talált okostelefont, ahelyett, hogy szabályszerűen leadta volna a talált tárgyak osztályán.”

Természetesen, ahogy Orbán Viktor haverja lett az észt náci, már a Magyar Hírlap csak így számol be róla: „Észt konzervatív politikusokkal tárgyalt Orbán Viktor”, vagyis a kormányfővel találkozó Jaak Madison már nem újfasiszta.

Mindenesetre Madison annyira örült a magyar miniszterelnökkel való találkozójának, hogy saját Facebook-oldalán is megosztott néhány közös képet, és azt is hozzátette, nagyon jó légkörben zajlott le a beszélgetésük, illetve szorosabb együttműködésről is szó esett.

Az észt szélsőjobboldali politikus egyébként kifejezetten jó kapcsolatban van azokkal a szélsőjobboldali populistákkal, akikkel Orbán Viktor is szoros viszonyt ápol. Az EP-választás előtt Jaak Madison ott volt a szintén szélsőjobboldali Matteo Salvini milánói nagygyűlésén is, ahol a Liga vezetője a népek és nemzetek Európáját hirdette meg az EU-t eddig uraló elittel szemben.

A Fidesz-médiája elhallgatja, hogy Orbán egy olyan feketeöves nácival találkozott, akit még a saját médiájuk is vállalhatatlan gondolt 2017-ben, most meg egy konzervatív politikusnak igyekeznek átretusálni.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here