Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Nem várt fordulatot hozott a DK közeli Idea intézett közvélemény kutatása, szerintük is szoros lehet a közdelem, bár náluk Kálmán Olga vezet.  Az előválasztáson résztvevők 41 százaléka támogatja Kálmán Olgát, 38 százalék Karácsony Gergelyt, 14 százalék Kerpel-Fronius Gábort.

Az IDEA Intézet 2019. június 8-9. után június 17-18. között is végzett közvélemény-kutatást azon budapestiek körében, akik az adatfelvétel idején biztosra ígérték részvételüket a főpolgármesteri előválasztáson.

Az első méréshez hasonlóan az eredmények hangsúlyozottan azon politikailag aktívak preferenciáit tükrözik, akik az említett időszakban biztosra jelezték részvételüket az előválasztáson. A felmérés tehát a legutóbbi jelölti viták előtt készült.

Már az első eredmények közlésekor is jelezték, hogy a kibontakozó mozgósítási kampány hatására az aktivitások, így az erőviszonyok is változhatnak. Kutatásunk eredményei alátámasztják az IDEA Intézet erre vonatkozó várakozásait, a kampány előre haladtával aktivizálódtak a szavazók, így két versengő jelölt, Kálmán Olga és Karácsony Gergely hibahatáron belüli, szoros versenye bontakozik ki.

A június 17-18. között a részvételüket biztosra ígérők 41 százaléka támogatta ugyanis Kálmán Olgát, 38 százalékuk Karácsony Gergelyt, 14 százalékuk a Momentum jelöltjét, Kerpel-Fronius Gábort.

Hét százaléka a választásukat biztosra ígérőnek ekkorra még nem döntötte el, hogy melyik jelöltet támogatja. Az előválasztás tehát még nem dőlt el, kedden 10-től esete nyolcig, szerdán pedig 12 óráig lehet voksolni.

Bár most lényegesen kevesebb helyen lehet szavazni, mint az első fordulóban, mutatjuk a listát:

Móricz Zsigmond körtér, Széll Kálmán tér, Blaha Lujza tér, Nyugati tér, Örs vezér tere, Boráros tér, Csepel- Görgey tér, XV. kerület-Fő tér, Lehel tér, Nagyvárad tér, Újpest- Városközpont, Flórián tér, XVII. kerület-Rákoskeresztúri központ, Kispest- Határ út, Kőbánya-Kispest metróállomás

Mivel a Fidesz-média nem fog beszámolni az előválasztás pontos részleteiről, ezért kérjük oszd meg ezt a posztot, hogy mindenki lássa és eljussanak az ellenzékiekhez az információk!

 

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here