Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Az ellenzék színe java vesz részt az előválasztáson. Nem csoda, hiszen mára már több, mint 40 ezer budapesti járult az urnákhoz, hogy eldöntsék ki legyen Tarlós István legesélyesebb kihívója.

Lendvai Ildikó is részt vett az előválasztáson, sőt nem titkolódzott cserébe korteskedett az általa támogatott jelölt mellett. Lendvai Ildikóval Karácsony Gergely egy újabb jól csengő ellenzéki véleményvezér bizalmát nyerte el.

Karácsony támogatóinak a névsora igen csak impozáns, a zuglói polgármestert támogatja, többek között Bajnai Gordon, Hajós András, Gőgös Zoltán, Bálint Gazda és most már Lendvai Ildikó is, aki az alábbi igencsak elegáns sorokkal buzdít minden ellenzékit, hogy Karácsonyra szavazzon:

Az óránál szavaztam Gergőre, a Nyugati téren – mert IDŐ VAN! Elkezdődött az előválasztás. Én persze Karácsonyra ikszeltem, de bárkit szeretnél a három közül, gyere, és segíts eldönteni: ki legyen az ellenzéki kihívó Orbán választottjával szemben. Ebben a sátorban is jól megfértek a három ellenzéki jelölt hívei.

Nem késtél le semmiről: ha a sátrakban szavazol, nem kellett előzetesen regisztrálnod. Csak ne felejtsd otthon a lakcímkártyádat, a személyidet és a véleményedet! Ha még nem döntöttél, nézd vissza a jelöltek vitáját.

Sokfelé várnak: a Móriczon, a Széll Kálmán, azelőtt Moszkva téren, a Blahán, a Nyugati tér órájánál (ami már nem is igazi óra), az Örs vezér, a Lehel, a Flórián vagy a Boráros téren, a Nagyvárad téri aluljáróban, a Rákoskeresztúri központnál, Kispesten a Határ útnál, a Kőbánya-Kispest metróállomásnál, Csepelen a Görgey téren, a XV. kerületi Fő téren és az Újpesti Városközpontban 10-től 20 óráig (utolsó nap, szerdán csak délig). Ne mondd, hogy egy hét alatt egyik sem esik utadba!

Főleg, ha úgy érzed, sok minden van Budapesten, ami viszont az utadban van, amin változtatnál.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here