Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Karácsony Gergely, Kunhalmi Ágnes, Szabó Tímea és Tóth József, a XIII. kerület sikerpolgármestere ma közös sajtótájékoztatón bejelentették, hogy amennyiben Karácsony nyeri meg az előválasztást Tóth József – már a XIII. kerületben bizonyított- egészségügyi programját fogják megvalósítani Budapesten.

Nem telefonos központokat kell hogy hívogassanak a betegek, hanem orvosokra és műszerekre van szükségük- jelentette ki Karácsony Gergely azon a sajtótájékoztatón, amit Tóth Józseffel a XIII. kerület sikerpolgármesterével közösen tartott.

A videónak hangja is van, melyet a jobb alsó sarokban tudsz felhúzni!

 

A főpolgármester-jelölt elmondta, hogy a járóbeteg szakellátás és a háziorvosok még az önkormányzatok kezében vannak, így a hangsúlyokat odahelyezve lehet valójában segíteni az egészségügy helyzetén.

Karácsony elmondta, hogy ebben élen jár a XIII. kerület az egész országban, ezért ezt a mintát valósítaná meg főpolgármesterként Budapesten. Kijelentette, nem lehet egyetlen házi orvosi körzet sem, ahol nincsen orvos.

Beszélt arról is, hogy szűrővizsgálatok nélkül több tízezer ember hal meg, de erre is jó példa a XIII. kerület, mert itt megtesznek mindent azért, hogy időben diagnosztizálják a megbetegedéseket a Visegrádi utcai Egészségügyi Szolgáltatóban.

Ugyanis Tóth József új CT és MR berendezéseket vett a kerületnek, így a több hónapos várakozási idő a vizsgálatokra pár napra csökkent a városrészben. Kijelentette, hogy ezt a programot kell megcsinálni Budapesten is.

A sajtótájékoztató végén Szabó Tímea mindenkit arra buzdított, hogy menjen szavazni Karácsony Gergelyre, ,majd a főpolgármester-jelölt és Tóth József az együttműködésük jeleként kezet fogtak

Az előválasztás június 26. szerda délig tart, ma azaz kedden este 20 óráig lehet menni szavazni az alábbi helyszínekre:

Móricz Zsigmond körtér, Széll Kálmán tér, Blaha Lujza tér, Nyugati tér, Örs vezér tere, Boráros tér, Csepel- Görgey tér, XV. kerület-Fő tér, Lehel tér, Nagyvárad tér, Újpest- Városközpont, Flórián tér, XVII. kerület-Rákoskeresztúri központ, Kispest- Határ út, Kőbánya-Kispest metróállomás

Mivel a Fidesz-média nem fog beszámolni az előválasztás pontos részleteiről, ezért kérjük oszd meg ezt a posztot, hogy mindenki lássa és eljussanak az ellenzékiekhez az információk!

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here