Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Több adót szeretne fizetni néhány amerikai milliárdos; Soros György üzletember, Chris Hughes, a Facebook társalapítója, valamint a Hyatt és a Disney birodalom örökösei is aláírták azt a nyílt levelet, amelyben több, mesés vagyonnal rendelkező amerikai azt követeli a kormánytól, hogy vessen ki különadót a leggazdagabbakra. Addig Magyarországon Orbán Viktor nyikhaj veje, aki saját lábra állás során lett milliárdos, beperli Karácsony Gergelyt, mert róla nevezete el azt a különadót, amit a magyar Fidesz-milliárdosok fizetnének.

„Üzenetünk minden elnökjelöltnek szól, legyenek republikánusok vagy demokraták: támogassák elképzelésünket egy mérsékelt vagyonadóról, amelyet a leggazdagabb amerikaiak, mi fizetnénk meg” – áll az interneten hétfőn nyilvánosságra hozott levélben, amelyet 11 család 18 tagja írt alá.

„Amerikának erkölcsi, etikai és gazdasági kötelessége jobban megadóztatni vagyonunkat” – idézte a levél tartalmát honlapján a Washington Times című amerikai napilap. „Egy ilyen vagyonadó segíthetne választ adni a klímaválságra, fejleszteni a gazdaságot és az egészségügyet, tisztességesen lehetőségeket teremteni, és megerősíteni demokratikus szabadságjogainkat” – folytatták a milliárdosok. „A vagyonadó kivetése köztársaságunk érdeke” – szögezik le.

„Minden új adónemből fakadó új dollárnak a tehetősebbektől, nem pedig az amerikai középosztálytól kellene származnia” – írták. „Ennek a levélnek az aláírói rendkívüli vagyonok birtokosai, de mindannyian olyan Amerikában akarunk élni, amely megoldja közös jövőnk legnagyobb kihívásait” – tették hozzá.

Kutatások szerint az Egyesült Államok lakossága leggazdagabb egy százalékának felső egytizede idén vagyonának 3,2 százalékát fizeti be adó formájában, míg a maradék 99 százalék esetében 7,2 százalék ez az arány. A levél külön kitér Warren Buffetre, az ország harmadik leggazdagabb emberére, aki arányaiban kevesebb adót fizet, mint a saját titkárnője.

Felmérések szerint az amerikaiak többsége támogatja a vagyonadó gondolatát, amellyel több olyan demokrata politikus, köztük Bernie Sanders, Pete Buttigieg, Beto O’Rourke is egyetért, aki bejelentette indulását a 2020-as elnökválasztáson.

Addig Magyarországon Orbán Viktor nyikhaj veje, aki saját lábra állás során lett milliárdos, beperli Karácsony Gergelyt, mert róla nevezete el azt a különadót, amit a magyar Fidesz-milliárdosok fizetnének.

Orbánék valójában azért utálják Soros Györgyöt, mert ő nem saját magának harácsolta össze a vagyonát, kormányzati bársonyszékekből és közpénz forintokból, hanem tehetségből és amilyen van abból mindig adott. Oszd meg, hogy ezt más is lássa és értse!

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here