Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Tegnap délután fordult a civil választási bizottsághoz a DK, mert Gyurcsány Ferenc egy TV interjúját felhasználva DK-sokat hívtak fel telefonon és lejátszották a felvételt, ami tartalma az volt, hogy Gyurcsány Ferenc Karácsony Gergelyt támogatja az előválasztáson.

Akkor kezdjük, azért aljas ez mert Gyurcsány nem támogatja Karácsonyt, az előválasztás utolsó pillanatában a DK felrúgta a megállapodást, amit kötött a zuglói polgármesterrel és más valakit jelölt. A kínzó kérdés azonban az, hogy ki állhat emögött a szemétség mögött? Van egy árulkodó jel, ami lebuktathatja a telefonos csalót!

Ha azt a kérdést tesszük fel, hogy kinek az érdeke ez, nem leszünk közelebb. Nyilván lehetne az MSZP-Párbeszédé, hogy mit tudom én ezzel szembesítsék a DK-sokat, hogy a Feri korábban támogatta Karácsonyt vagy megvezessék őket, hogy Gyurcsány már megint véleményt váltott.

Lehet a DK érdeke is ez, hiszen akkor a kampány utolsó 2 napjából ki tud jönni a „szemét” szerepéből, amibe ugye akkor került, amikor hátba szúrták Karácsonyt és tud mutogatni, hogy no lám, az MSZP-sek milyen szemetek még csalnak is.

De lehet a Fidesz érdeke is ez, remek eszköz ez arra, hogy egymásnak ugrassza az ellenzék meghatározó szereplőit, ne arról szóljanak a híradások, hogy egy milyen tisztességes és szép versenyben került kiválasztásra Tarlós kihívója, hanem arról óbégasson mindenki, hogy csalás volt az egész.

De van egy jel, ami le is buktathatja a telefonos csalót: nem egy tömeges jelenségről van szó. Ezt a következtetést abból lehet levonni, hogyha tömegével hívtak volna fel budapestieket így, akkor özönlenének Facebookon a beszámolók, engem is hívtak ekkor és ekkor, igen ezt és ezt mondta Gyurcsány.

Hosszas keresgéléssel összesen 3 ilyen beszámolót találtam, azt is a DK Facebook oldalán, az erről szóló hír kommentjei között, mindenki akit így hívtak elég lelkes DK szimpatizánsnak tűnik.

Tehát a telefonhívások elindítójának nem véleménybefolyásoló  célja volt, mert ugye akkor tömegeket hív fel, hanem hangulatot akart kelteni. Azon túl, hogy nem hiszem, hogy az MSZP-Párbeszédben olyan keretén, barom, állatok, lennének, hogy DK-s aktivisták, szimpatizánsok és párttagok hívogatásával remélnék Karácsony győzelmét, kizárható hogy ők voltak, mert akkor egy tömeges jelenség lett volna, hiszen ők meggyőzni akartak volna így, és nem hangulatot kelteni.

Marad tehát a DK és a Fidesz. Azzal sem vagyunk nagyon előrébb, hogyha azt a kérdést tesszük fel, hogy ki tudhatta a DK-sok telefonszámát. Mert bizony a DK logikusan, a Fidesz Kubatov-listája meg pont ezért botrányos, hogy ilyeneket is tudhatnak.

Bár a magyar politikusok azt hiszik magukról, hogy világ rafináltjai de olyanok, mint az egyszer egy. S a ki hogy reagál egy ilyen szituációra rögtön le is buktatja őket. Nos, a DK imád teátrális lenni, ha ők építették volna fel ezt az akciót, akkor nem egy szolid kis Facebook posztban, hanem egy drámai hangvételű könnyektől sem mentes sajtótájékoztatón jelentik be, hogy velük milyen szemetek.

Így hát marad a Fidesz, aki nem is okozott csalódást mert természetesen szinte azonnal tálalta főoldalon a történetet a propaganda média hasábjain, pont mint, ahogy minden szemétségét szokta.

A történetnek egy nagy tanulsága van minden ellenzékinek: nagyon, de nagyon össze kell kapaszkodni az előválasztás után és nem szabad egymás ellen mennie a pártoknak, mert ha így lesz lihegő hiénaként ott csahol a háttérben már a Fidesz, aki minden aljas trükköt bevett, hogy megossza, szétbomlassza az ellenzék egységét! Légy résen, ahogy a cserkészek mondanák!

 

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here