Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A Mérce számolt be róla, hogy Magyarország negyedik legnagyobb, több mint 1200 főt foglalkoztató vízközmű-szolgáltató társasága, az Alföldvíz Zrt. munkavállalóit képviselő Alföldvíz Szakszervezet hétfőn jelentette be, hogy más eszközök híján demonstrációt szervez Orbán Viktor irodája elé a Budai Várba, mivel a cég súlyos anyagi gondokkal küzd, aminek következtében akár fizetésképtelenné is válhat.

Miközben egyre nőnek a hazai vízszolgáltatók kiadásai, addig a bevételeik nem követik ugyanezt a mintát: a brutális elvonások, az aránytalanul kivetett közmű adó és felügyeleti díj közel egymilliárd forintot von el az Alföldvíztől, eközben pedig a munkavállalók megélhetési gondokkal küzdenek.

A szakszervezet szerint bár így is rendkívül alacsony bérekért kénytelenek dolgozni az Alföldvíz munkavállalói, idén történt meg először, hogy egyáltalán nem kaptak fizetésemelést, emiatt várhatóan az eddiginél is többen fognak felmondani.

„Nagyon nagy a munkavállalói elkeseredés”– írják. Jáger János, az Alföldvíz Szakszervezet ifjúsági szervezetének vezetője a Mércének elmondta, hogy az elmaradt béremelés miatt  nincs jövőképük a dolgozóknak.

„Lassan kiöregszik az ágazat. Az oktatásban megmutatkozik, hogy erre a szakágra egyre kevesebb a jelentkező. A nyugdíjba vonuló kollégákra nincs utánpótlás, vagy ha van, az már nem rendelkezik szakirányú végzettséggel” – írja Jáger. Jáger saját példáján keresztül szemlélteti a cégnél fennálló bérhelyzetet:

„Én, aki 11 éve dolgozom az ALFÖLDVÍZ Zrt.-nél vízügyi technikus végzettséggel, a májusi hónapban, fizetett ünnepnappal, éjszakai készenléttel kaptam 16 munkanappal plusz egy ünnepnappal 146 ezer forint nettó jövedelmet. Ez sajnos a jelen álláspont szerint nem elég arra, hogy az életben előre tudjak lépni, tervezni, ebből félrerakni, vagy egy családdal meg lehessen élni.”

A szakszervezet korábban már többször is levélben fordult Orbán Viktorhoz (összesen három alkalommal), de választ ezekre nem kaptak. Ezért döntöttek végül a tüntetés mellett, aminek a végén át akarták adni a petíciót személyesen a miniszterelnöknek, aki viszont nem jelent meg, ezért a képviselője vette át.

A Fidesz médiája nem fog beszámolni arról, hogy újabb ágazatot sodort a csőd szélére Orbán Viktor szakmaiatlan politikája, ezért kérjük oszd meg ezt a posztot, hogy mindenki lássa: már az ivóvíz szektor is tüntet Orbán ellen!

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here