Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A Fidesz által beterjesztett, a sajtóban csak Lex Czeglédy-ként emlegetett törvény lényege, hogy a mentelmi jogot úgy módosítja, hogy az nem jár annak a képviselő-jelöltnek akit hivatalos nyilvántartásba vétele előtt, tehát az ajánlások összegyűjtése előtt begyanúsítanak valami koholt vádas baromsággal.  Ezzel még könnyebb lesz levadászni az ellenzéki politikusokat Fideszéknek.

A parlament kedden döntött az országgyűlési és az európai parlamenti (EP-) képviselőjelölteket megillető mentelmi jog szabályozásának módosításáról, így a jövőben nem jár mentelmi jog azoknak, akikkel szemben jelöltté válásuk előtt kényszerintézkedést rendeltek el, illetve vádat emeltek.

Fideszes és KDNP-s képviselők javaslatát 153 igen szavazattal, 26 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett fogadta el a Ház.

Az országgyűlési törvény ezentúl kimondja, ha a képviselőjelölt személyi szabadságot érintő, bíróság által – a jelöltté válás előtt – elrendelt kényszerintézkedés hatálya alatt áll, vagy vele szemben a képviselőjelöltté válást megelőzően vádat emeltek, akkor ezekben a büntetőeljárásokban nem illeti meg őt a mentelmi jog.

A kormánypártok lex Czeglédyként emlegették a javaslatot, amelyet azután nyújtottak be, hogy a DK képviselőjelöltként szerepeltette a bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalással vádolt Czeglédy Csabát az EP-választási listáján, a Nemzeti Választási Bizottság pedig – mivel az ellenzéki pártok delegáltjai nem szavazták meg – a bíróság kezdeményezését visszautasítva nem függesztette fel Czeglédy mentelmi jogát.

Igen ám, csak azt hogy melyik párt kit indít egy választáson lényegesen korábban bejelentik a pártok, mint hogy hivatalosan jelölté válnának. Így ennek törvénynek az értelmében ezután még könnyebb lesz egy ellenzéki politikust levadászni, ha épp a Fidesznek úgy tartja érdeke.

 

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here