Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Orbán Viktor nagyon tapsikolt örömében, hogy az ősellenségnek számító Manfred Weber és Frans Timmermans elbukott, mint az EU következő vezetői, ugyanis meglepetésre Ursula von der Leyen német védelmi minisztert jelölik az unió állam- és kormányfői az Európai Bizottság elnöki posztjára. Jelölését Orbán Viktor is támogatta, ebben semmi meglepetés nincsen, de az Orbánnak kedves jelöltet a  DK és a Momentum is támogatja, az MSZP képviselője viszont nem

Fárasztó napokon vannak túl az Európai Unió állam– és kormányfői. A maratoni, három napig tartó alkudozásnak azonban meglett az eredménye, sikerült megegyezni arról, hogy kit szeretnének látni az Európai Bizottság elnöki székében.

A német Ursula von der Leyen hétgyermekes anya, jelenleg védelmi miniszter a német kormányban. A jobboldali Kereszténydemokrata Unió színeiben politizál, jelöltségét a magyar kormányfő és a V4-ek is támogatták.

„Volt két olyan jelölt, amelyek Magyarország számára egyértelműen rosszak lettek volna, hiszen korábban már bizonyítékát adták annak, hogy nem tisztelik Magyarországot és nem tisztelik a magyarokat. Ezt sikerült megakadályoznunk ez a jó hír és egy hétgyerekes német családanyát választottunk meg a Bizottság élére” – nyilatkozta az MTVA-nak Orbán Viktor, miniszterelnök.

Az európai parlamenti választáson az Európai Néppárt juttatta a legtöbb képviselőt az Európai Parlamentbe, így hagyományosan az ő jelöltjüknek kellett volna megkapnia a Bizottság elnöki székét. Manfred Webert azonban sem Orbán Viktor, sem Emmanuel Macron nem támogatta. Ezután a szocialista Frans Timmermans neve merült fel, de végül meglepetésre Ursula von der Leyen mellett döntöttek. Nagy meglepetést keltett, hogy az Orbánnak kedves jelöltet a DK és a Momentum is támogatja.

Az MSZP képviselője azonban nem támogatja Ursula von der Leyen kinevezését, mert szerinte a jelöltről nem sunyi háttéralkuk mentén kellett volna dönteni.

Az uniós szakportál, a Bruxinfó főszerkesztője úgy látja, noha Orbán Viktornak sikerült elkerülnie Frans Timmermans megválasztását, a szociáldemokrata politikus így is fontos szerephez jut, az Európai Bizottság alelnöke lesz.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here