Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Komoly gondokkal küzd a Márki-Zay politikai mozgalma, két elnökségi tag már távozott és komoly belső ellentétek feszítik a szervezetet – erről beszélt több alapító is a Népszavának.

Hadházy Ákos, aki egyben a mozgalom egyik parlamenti képviselője is volt, szerdán lemondott a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) alelnöki pozíciójáról, a független képviselő levélben jelentette be elhatározását – tudta meg a Népszava. Ezzel a héttagú vezetésből már ketten távoztak. (Ábrahám Júlia – aki Hadházy Ákossal együtt korábban az LMP színeiben politizált – már korábban lemondott.)

A független parlamenti képviselő a Népszavának megerősítette a hírt, de nem akarta bővebben kommentálni. Mindössze annyit mondott: „nem akarok senkit megbántani, nagyon tisztelem Márki-Zay Pétert, de nem érzem úgy, hogy a Mindenki Magyarországa Mozgalomnak a jelenlegi helyzetében jó esélye lenne céljai betöltésére”.

A Népszava úgy értesült, hogy van még más vezetőségi tag is, aki fontolgatja, hogy lemond. Az utóbbi időben semmi értelme az elnökségi üléseknek, mert olyan mély személyi ellentétek alakultak ki a Mozgalomban, hogy ezek az alkalmak gyakran csak egymást sértegető vitákba fulladnak. Volt, hogy kiabáltunk egymással. Ez senkinek nem hiányzik – fogalmazott a Népszava forrása. Egy másik alapító tag pedig azt mondta, „nem cáfolja”, hogy a szétesés szélére került a Mozgalom.

A háttérben húzódó problémák egyszerre személyiek, szervezetiek és ideológiaiak. Többen például azt mondták, hogy Márki-Zay Péter, Kész Zoltán és Lukácsi Katalin egyre inkább egy „belső kört” alkot az elnökségen belül, és visszatartanak információkat a többiektől, ráadásul ők határozottan jobboldali értékeket vallanak, míg mások a baloldal felé is nyitnának.

Az a baj, hogy ez a mozgalom elvileg politikamentes lenne, a pártok, az ideológiai törésvonalak fölött szeretne lebegni, Márki-Zay Péter mégis sorra teszi az ideológiai, erősen jobboldali kijelentéseket. Ezt is lehet persze, de akkor ne várja el, hogy a baloldali pártok támogassák, akkor alapítson egy politikai mozgalmat – mondta a Népszava forrása.

Barta László operatív igazgató munkájával szemben is felmerültek kifogások, de ő ennek ellenére Márki-Zay Péter töretlen bizalmát élvezi. Korábban Dömsödi Gábor tévés újságírót, Pásztó volt polgármesterét nevezték ki a kommunikációs feladatok elvégzésére, de ő szintén semmilyen segítséget nem kapott ehhez az operatív igazgatótól, még a Mozgalom Facebook-oldalát sem szerkeszthette, így egy idő után visszaadta a megbízást.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here