Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Kitiltották a Parlamentből egy évre az Index munkatársát, a videórovatból ismert Fábián Tamást egy folyosói interjú miatt. Az Index újságírója Varga Judit igazságügyminiszter-jelölt bizottsági meghallgatása után kérdezte a termet elhagyó Vargát és az államtitkárt, Völner Pált.

Kövér László házelnökölte Parlamentből és Országgyűlés Hivatalából kitiltották az ismert ellenzéki indexes újságírót Fábián Tamást, nem ez az első eset, amikor a Parlamentből egy munkáját végző ellenzéki újságírót egyszerűen kitiltanak.

Az Országgyűlés Hivatala (OH) szerint Fábián Tamás „testi kontaktust is alkalmazva, folyamatosan lökdösődve akart interjút készíteni” az Országház felsőházának folyosóján, miközben a politikusok „az erőszakos próbálkozást határozottan visszautasították”.

A kitiltó levélben ezek után „fizikai inzultust” emleget a hivatal, és emlékeztet, hogy Fábián Tamás „korábban már két alkalommal is tudatosan megszegte az országházi sajtótudósítás rendjét”, ezért a belépési lehetőségét december 31-ig felfüggesztette az Országház és az Országgyűlési Irodaház helyiségeibe.

Az Index is reagált a kitiltásra, álláspontjuk szerint kollégájuk nem lökdösött, nem inzultált senkit, nem volt erőszakos, a politikusok mellett sétálva a telefonját tartotta Völner elé, hogy jó minőségben rögzítse az elhangzottakat. Völner többször arrébb lökte kollégánk kezét, majd összekülönböztek azon, hogy ki lökdös kit. Az Index fellebbez az Országgyűlés Hivatalának döntése ellen.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here